Túl a hatvanon és csúcson

2023.12.15. 12:02 • Erste Kommentár

Tegnap nagy lendülettel ment az OTP, s jó nagy forgalommal is. Egyértelműen neki köszönhető, hogy a BUX index végül még az idén áttörte a misztikus 60.000 pontos szintet. Habár olcsónak tartjuk az indexet, de most is úgy van új csúcson – mégpedig eléggé meggyőzően –, hogy nincs vezető a blue-chipek közül. Ehhez legközelebb a Richter lenne, de az OTP is kezd egészen jól felzárkózni erre a szerpere, bár az a 25 százalékos távolság azért még elég nagynak mondható. Szóval ha a technikai képre nézünk, akkor nagy dolgok állnak előttünk. Pl. a BUX-nak a grafikon alapján 20-25 ezer pontot kellene emelkednie. Igaz, csak két éven belül (füles csésze szerű alakzat mérete). Most úgy tűnik, hogy ebben az OTP és talán a Richter játszathatja majd a fontos szerepet. A két részvény súlya az indexben 62 százalék, szóval majdnem kétharmaddal viszik a prímet.

S még valami. A 10 éves hozam tovább esett. Most már 5,93 százaléknál jár (USA 3,9%). Így pedig – újraszámolva a két nappal ezelőtti számításunkat – azt kapjuk, hogy a BUX-nak már 64.100 pont környékén kellene járnia, ha minden mást változatlannak tekintünk és csak a hozamesésből vett részvényáremelkedést vennénk, amely most már 12,7 százaléknál járna.

Egy kicsit viszont zavarban vagyunk. Itthon decemberi kifutás van ma, meg a CECE index átsúlyozása is, ami nyilván hoz plusz forgalmat a piacra. Viszont az USA-ban az elmúlt 11 év legnagyobb „triple witching”-je lesz, több mint 5.000 milliárd dollár értékben. 3.500 milliárd dollárnyi index opció, 690 milliárd ETF opció, 645 milliárd határidős pozíciókra kiírt opciók és 470 milliárd részvényopció fut ki a mai napon. Így az elmúlt két napban 10 milliárdról 17 milliárd darabra növekedett a részvényforgalom. Ma pedig igazi tűzijáték várható. Az S&P500 index kapitalizációjank majdnem a 8 százaléka fut ki, vagy lesz újrakötve a mai napon. Ráadásul az Apple és a Google súlya is csökken a mai nappal az S&P500 indexben, miközben az Amazon növekszik, s három részvény ki-/bekerül az indexbe. Szóval komoly forgalmú napra számíthatunk, s mindezt úgy, hogy az S&P500 egy hajszálnyira van a cirka két évvel ezelőtti történelmi maximumtól. Így jöhet egy megállás a csúcson az ünnepek előtt/alatt, s aztán a jövő év új lendületvétel (korrekció formájában) jöhet egy újabb emelkedési hullám, legalábbis az álmoskönyv szerint. Ez pedig kihatással lehet a többi emelkedő piacra is, így a BUX indexre is.

Keresés
Teljes lista
Jelen weboldal használatával hozzájárul a cookie-k használatához.
Cookie szabályzat Elfogadás