Megemeltük Gloster célárunkat

2023.12.19. 10:08 • Erste Reggeli

A korábbi 1.130 forintról 1.183 forintra emeltük a Gloster célárunkat, ajánlásunkat pedig vételre módosítottuk. A legfontosabb változtatások a következők:

  • az előrejelzési időhorizont változása
  • a 2023-ban bejelentett akvizíció beépítése
  • az eredményelőrejelzés felülvizsgálata
  • a csökkenő kockázatmentes hozamok eredményeként csökkenő súlyozott tőkeköltség (WACC)

A csökkenő tőkeköltség határozottan pozitívan hatott a célárra. Ezzel szemben az eredmény előrejelzések változása negatívan befolyásolta azt. A korábban vártnál nagyobb és korábban végrehajtott akvizíció növelte az árbevételi várakozásunkat, azonban a romló marzsok miatt az EBITDA így is gyakorlatilag változatlan szinten maradt.

Míg a társaság stratégiájában az elmúlt években a felvásárlások voltak az elsődlegesek, úgy látjuk, hogy a következő időszakban inkább a hatékonyság növelése, a szinergiák kihasználása állhat a középpontban, ami pozitívan befolyásolhatja majd a vállalat jövedelmezőségét. Ennek megfelelően új akvizíciókkal nem kalkuláltunk, mindössze a már végrehajtott P92 akvizíciót és az ehhez kapcsolódó, már bejelentett 2025-ös tulajdonrész növelést tartalmazza a modellünk.

Keresés
Teljes lista
Jelen weboldal használatával hozzájárul a cookie-k használatához.
Cookie szabályzat Elfogadás