Jövő tavasszal falba ütközhet az infláció

2023.12.20. 16:19 • Podcast

Az általános piaci várakozásokkal összhangban mérsékelte a Magyar Nemzeti Bank az alapkamatot 10,75 százalékra. A mostani 75 bázispontos döntés és a jegybank kommunikációja előre jelzik, hogy a kamatcsökkentési ciklus jövő januárban, de az év első hónapjaiban mindenképp folytatódni fog – mondta az Erste vezető makrogazdasági elemzője.

A jegybank alelnöke, Virág Barnabás ugyanakkor hangsúlyozta, hogy továbbra is szoros figyelemmel követik a gazdasági adatokat, a dezinflációs folyamatokat. „Ha valamelyik mutató rosszabbra fordul, akkor lehet szükség a monetáris stratégia átgondolására” – tette hozzá Nyeste Orsolya.

Jelen pillanatban még nem látszik, hogy mitől torpanhatna meg a kamatcsökkentések sorozata 2024 első negyedévében. Az is biztos ugyanakkor, hogy a kamatvágások mértéke nem haladja majd meg az infláció csökkenésének mértékét. „Ez az jelenti, hogy a Magyar Nemzeti Bank továbbra is pozitív reálkamatot szeretne fenntartani” – magyarázta az Erste vezető makrogazdasági elemzője. Ez a politika egyfelől alkalmazkodik a világ nagy jegybankjainak a stratégiájához, másfelől az MNB értékelése szerint jobban elősegíti a dezinflációt.

Mennyire tehet keresztbe a kormány gazdaságélénkítése a monetáris politikának?

Miközben a Magyar Nemzeti Bank fókuszában az infláció csökkentése, a három százalékos jegybanki cél elérése áll, aközben a kormányzat különböző képviselői a gazdasági növekedés erősítését helyezik a 2024-es év homlokterébe.

Nyeste Orsolya szerint a dezinflációs folyamat nemcsak a gazdaság felpattanása miatt veszíthet hamarosan az erejéből, hanem egyébként is, a tavaszi hónapokban megváltozhat a különösen október óta látott pozitív inflációs trend. „Tavasszal eltűnik a bázishatás, így nem egy egyenletesen csökkenő, hanem inkább egy oldalazó inflációs mutatót láthatunk majd” – tette hozzá a szakértő.

Az árindex beragadása valamivel 5 százalék fölött történhet meg, és akár azt is eredményezheti hosszabb távon, hogy a 3 százalékos jegybank célt a jelenleg vártnál (2025 eleje) később érheti el az MNB. Ez abban az esetben történne így, ha a gazdasági növekedés mozgatórugói, így a belső fogyasztás, vagy a beruházási aktivitás a vártnál nagyobb mértékben pattannának fel az év második felében. Ez a szcenárió ugyanakkor nem túl valószínű, így a gazdasági növekedés kevésbé veszélyezteti az inflációs cél elérését.

Nyeste Orsolya kitért arra is, hogy az elmúlt időszakban két nagy nemzetközi hitelminősítő is véleményt mondott a magyar gazdaság állapotáról. Sem az S&P, sem a Fitch Ratings nem változtatott Magyarország adósbesorolásán, és az ahhoz kapcsolódó kilátásokon. Ez arra utal, hogy egyre nagyobb a bizalom a magyar gazdaság iránt – tette hozzá az Erste makrogazdasági elemzője.

Mindkét intézet pozitívan ítéli meg a dezinflációs folyamatokat, a külső egyensúlyi mutatók javulását, ugyanakkor nagy kockázatokat látnak a költségvetést illetően, mind az idei, mind pedig a jövő évre vonatkozóan – zárta gondolatait Nyeste Orsolya.

A beszélgetés második felében Péntek Ádámot, az Erste részvényelemzőjét kérdeztük. Vele szóba került az, hogy:

  • miért száll be a világ egyik vezető chipgyártója a mesterséges intelligencia iparágba?
  • kell-e létszámot csökkentenie az Intelnek a költséghatékonysági programjának keretében?
  • javulhat-e a piaci pozíciója a cégnek az új processzoroknak köszönhetően?

A műsor első felében Nyeste Orsolyát, az Erste vezető makrogazdasági elemzőjét, majd Péntek Ádámot, az Erste részvényelemzőjét kérdeztük. A műsorvezető Németh László.

Az erstemarket.hu a Reggeli Monitor, a Trend FM reggeli hírműsorának kiemelt szakmai támogatója.

Szakértőink rendszeresen tájékoztatják a hallgatókat a legfontosabb gazdasági és piaci eseményekről és információkról, a folyamatok hátteréről, hogy megalapozottabb befektetési döntéseket hozhassanak.

Ez a podcast a műsor vágott, szerkesztett változata.

A podcastban foglaltak kizárólag az előadó személyes véleményét tükrözik és nem tekinthetőek az Erste Bank Hungary Zrt., az Erste Befektetési Zrt. vagy az Erste Alapkezelő Zrt. hivatalos szakmai álláspontjának. A bejegyzés tartalma nem minősül befektetési ajánlatnak, ajánlattételi felhívásnak, befektetési tanácsadásnak vagy adótanácsadásnak.

Keresés
Teljes lista
Jelen weboldal használatával hozzájárul a cookie-k használatához.
Cookie szabályzat Elfogadás