A piacénál óvatosabbak voltak a Fed tisztviselői a jegyzőkönyv szerint

2024.01.04. 09:39 • Erste Reggeli

Tegnap tette közzé decemberi kamatdöntő ülésének jegyzőkönyvét a Fed, amelyben a piac várakozásánál szigorúbb hangvételt ütöttek meg a jegybankárok. A központi bank egymás után harmadszor is a tartás mellett döntött legutóbb, így 5,25-5,5 százalékon maradt az alapkamatsáv, Jerome Powell elnök beszédében pedig már arról beszélt, hogy közel lehetnek a kamatemelési ciklus végéhez.

A tisztviselők egyetértettek abban, hogy helyénvaló lenne "egy ideig" fenntartani a restriktív irányvonalat, ugyanakkor elismerték, hogy a kamatszint valószínűleg elérte a csúcsot, és 2024-ben megkezdik a csökkentést. A jegybankárok "megerősítették, hogy megfelelő lenne, ha a politika még egy ideig restriktív maradna, amíg az infláció egyértelműen és fenntarthatóan lefelé nem mozdul" – állt a leiratban.

A jegyzőkönyv szerint a résztvevők egyre optimistábbak az infláció alakulását illetően, és "egyértelmű előrelépést" állapítottak meg. A bizottság hajlandóságot mutatott az irányadó kamatok 2024-ben történő csökkentésére, amennyiben ez a tendencia folytatódik, bár nem jelezték, hogy az enyhítés már márciusban megkezdődhetne, ahogy azt a határidős kötvényárazások alapján a befektetők várják.

"Szinte valamennyi résztvevő jelezte, hogy inflációs kilátásaik javulását tükrözve előrejelzéseik azt sugallják, hogy 2024 végére az alacsonyabb alapkamatsáv lenne megfelelő" - áll a jegyzőkönyvben. A legfrissebb előrejelzés szerint három, összesen 75 bázispontos kamatvágást jeleztek előre az idei tanácskozások eredményeképpen.

Keresés
Teljes lista
Jelen weboldal használatával hozzájárul a cookie-k használatához.
Cookie szabályzat Elfogadás