Új csúcs

2024.01.19. 11:49 • Erste Kommentár

Miközben alapvetően pesszimista hangokat lehet hallani a részvények idei teljesítményéről, a Nasdaq 100 tegnap új csúcsra emelkedett. Ez elsősorban a TSMC a tegnapi gyorsjelentést követő optimista kijelentéseinek volt köszönhető, amire egy pár cég rá is tett egy lapáttal. A Meta és a Tesla is több százezezer mesterséges intelligencia chipet vásárol idén is, az előbbi ennek hangot is adott. Így elsősorban az AI vonatkozású cégek húzták tegnap az indexet. Ennek ellenére nem a technológiai cégek közül került ki a tegnapi kereskedés győztese, hanem egy hagyományos, „brick and mortal” üzlethez kapcsolódó cég, a Fastenal volt az. A vállalat — amely a vártnál jobb negyedéves eredményt jelentett tegnap — alapvetően ipari cégek számára forgalmaz különböző kötőelemeket, vágószerszámokat, vízvezeték szereléshez kapcsolódó termékeket, kenőanyagokat, stb. A cég árfolyama több, mint 7 százalékot ugrott, amivel ráadásul új történelmi csúcsra emelkedett. Pedig nem is tűnik olcsónak a részvény, legalábbis 30 körüli P/E és 20 körüli EV/EBITDA értékeltséggel. Szóval enyhén szólva is meglepő ez a mozgás. Különben a cég súlya a Nasdaq 100-ban pici, 0,3 százalék, vagyis az új csúcs alapvetően a nagy súlyú (8-4 százalék) Apple, Microsoft, Amazon, Nvidia. Broadcom és Meta papíroknak köszönhető, amelyek többsége tegnap 2-4 százalékkal emelkedett.

Nasdaq 100

Forrás: Bloomberg

Fastenal

Forrás: Bloomberg

Mindeközben az S&P500 is ostromol(gat)ja a történelmi csúcsot. A Dow Jones pedig tavaly év vége óta gyakorlatilag új csúcson van. S akkor a BUX indexről még nem is beszéltünk, amely újabb és újabb csúcsokat dönt, miközben továbbra is az egyik legolcsóbb piac a világon, legalábbis az általunk figyeltek közül. Sőt, az utóbbi esteben a legolcsóbbról beszélünk, legalábbis P/E alapon. Szóval valójában tart a tavaly év végi lendület, kisebb megbicsaklásokkal. Sőt, a kotta is ugyanaz, mint volt. Korábban is láttunk olyan új csúcsokat, amikből igazándiból nem jött „elpattanás”, mint sok esetben láthattuk a múltban, hanem valamennyi emelkedés után oldalazás, korrekció következett. Tavaly év végén ezt láthattuk a DAX-ban, s most a Dow Jones csinál hasonlót. Mindeközben a DAX már egyre közelebb van a korrekció befejezéséhez. Ráadásul ezt a korrekciót úgy abszolválta, hogy alig esett vissza.

Szóval eddig azt gondoltuk, hogy azért az év első felében a csúcsok (pl. S&P500) elérése után jön egy pár hónapos (vagy hosszabb) korrekció a piacokon, s ezt gondoljuk most is, s benne is van a pakliban. Ugyanakkor az, hogy a piaci mozgások jellege egyelőre nem változik, kissé elbizonytalanít. Mire gondolok? Arra, hogy a piacok alapvetően olyan erőt sugároznak, mint ami hosszú történelmi emelkedésekben szokott lezajlani. Hasonlót a dotcom lufi kipukkadása utáni lecsengés elteltével láthattunk, s amely egy cirka ötéves fellendülést hozott a piacon kb. 2007-2008-ig. Persze azért számos különbség van. Most például egyes piacok nagyon olcsók, míg mások abszolút nem mondhatók annak. Az előbbire a BUX, az utóbbira alapvetően az amerikai piacok szolgálnak példával.

Keresés
Teljes lista
Jelen weboldal használatával hozzájárul a cookie-k használatához.
Cookie szabályzat Elfogadás