Kína válik le a kőolajról, ennek hatásait érezni fogja a világ is

2024.08.01. 16:31 • Erste Research Blog

A kőolaj kereslet gyengeségének egyik oka, hogy az ország gazdasága egyáltalán nem szerepel jól, legalábbis korábbi önmagához és a várakozásokhoz képest. Az ipari termelés 5-7%-kal nő idén, de közben jóval gyengébb az építőipari tevékenység és a belső fogyasztás is, ami miatt a GDP növekedés nem éri el az 5%-ot. Van egy másik, nagyon érdekes oka is a gyenge kőolaj keresletnek. Ez pedig az, hogy Kína tudatosan próbálja csökkenteni az olajfogyasztását. A személygépkocsi állomány elektrifikálása nem kizárólag környezetvédelmi okok miatt történik, hanem azért, mert ezzel csökkenthető a nyersolaj fogyasztás. A másik nagyon érdekes változás a nehézgépjárművek cseppfolyós földgázra (LNG) való átállítása. A Woodmac becslése szerint az ázsiai országban 2023-ban eladott új nehézgépjárművek 30%-a már LNG meghajtású, ami közel 8%-os (napi 220 ezer hordó) dízel üzemanyag fogyasztás csökkenést okoz idén.

Kína két ok miatt is szeretné csökkenteni olajimportját. Egyrészt az ország jelentősen kitett a világ olajpiacának, mint legnagyobb importőr, ráadásul alig tucatnyi országtól, főleg a Közel-Keletről vesz nyersolajat. Ezt a függést csökkenteni szeretné a kínai vezetés. A cseppfolyós földgázpiac a kőolaj piachoz képest kevésbé koncentrált, ráadásul itt jelentős kínálat felfutás zajlik, míg az olajban az OPEC mesterségesen tartja alacsonyan a kínálatot. A másik ok az ár: egy hordó dízel üzemanyag jelenleg 100 dollár körül forog a világpiacon (kb. 80 dollár a nyersolajár plusz 20 dolláros crack spread). Ezzel szemben az ázsiai LNG ár jelenleg 12 dollár/MMBTU, ami 70 dollár/hordó olaj ekvivalens árnak felel meg. A különbség egy éve még ennél is jelentősebb volt, akkor 120 dolláros dízel ár mellett 40-50 dollárért lehetett cseppfolyós földgázhoz jutni.

A kínai váltás mindenesetre jelentősen emelheti az európai gázárakat, miközben az olajra lefelé ható nyomást jelenthet. Azt gondolom, hogy ezt áttételesen az amerikai gázárakat is emelheti közép-távon, segítve olyan amerikai gáztermelő társaságokat, mint az EQT, a Range Resources vagy a Coterra Energy. Kína olyan méretes szereplő a világban, hogy energetikai döntéseit mindenki érezni fogja.

Keresés
Teljes lista
Jelen weboldal használatával hozzájárul a cookie-k használatához.
Cookie szabályzat Elfogadás