Fagyos november után borús december vár az euróra

2024.12.02. 11:06 • Erste Kommentár

Trump megválasztása óta szárnyal a dollár, lényegében az összes főbb devizával szemben. Ez idő alatt a dollárindex 2,9 százalékot emelkedett, és a 10 legfontosabb deviza közül egyedül a japán jen tudott erősödni (szűk 1 százalékot) a dollárral szemben. Az is csak azért, mert a július és szeptember közötti összeomlásából igyekezett talpra állni.

Az euró viszont ebből a nem túl erős mezőnyből is lefelé lóg ki, a dán koronával együtt a leggyengébb teljesítményt mutatta a fő devizák közül, közel 4 százalékot gyengülve Trump megválasztása óta. A december szezonálisan kedvező időszak szokott lenni az eurónak, az elmúlt 10 évben átlagosan 1 százalékot tudott erősödni a dollárral szemben az év utolsó hónapjában. Most viszont a kedvező szezonalitás sem biztos, hogy ellensúlyozni tudja majd a negatív tényezőket: az egyre fenyegetőbb kereskedelmi háborút (legrosszabb esetben két fronton, az USA-val és Kínával szemben is), a francia belpolitikai válságot és az Eurózóna gyenge gazdasági teljesítményét (ami miatt a piac továbbra sem zárja ki annak lehetőségét, hogy az EKB decemberben akár 50 bázisponttal is csökkentheti az alapkamatot).

Keresés
Teljes lista
Jelen weboldal használatával hozzájárul a cookie-k használatához.
Cookie szabályzat Elfogadás