Miért torpant meg a repce áremelkedése?
Nem kezdhetem mással repcepiaci áttekintésemet, mint az őszi vetésekkel. A tervek 137 ezer hektárról szólnak. Ez újabb súlyos visszaesést jelent. Érdekesség, hogy az AKI adatai szerint, Zala, Szabolcs-Szatmár-Bereg és pest vármegyékben némi növekedést tudnak felmutatni.
Forrás: KSH, AKI
Az árak emelkedő időszaka megtörésének okait persze a nemzetközi piacokon kell keresnünk. Elintézhetnénk annyival is, hogy az utóbbi napokban az egész növényi olaj frontos csökkennek az árak, ami a szója túlkínálatának ugyanúgy betudható, mint a növényi olajok iránti kereslet csökkenésének. A legfőbb érv azonban az IGC legfrissebb jelentésében foglalt várakozás.
Forrás: DG Agri
A Nemzetközi Gabonatanács (IGC) legfrissebb becslésében ugyanis 44,1 millió hektáros globális repceterülettel számol a 2025/26-os gazdasági szezonra. A becslés 1,4 százalékkal magasabb, mint a jelenlegi szezon területe, és ez lenne a valaha volt legnagyobb terület. Miután a kisebb terület és a csalódást keltő hozamok jelentősen korlátozták a 2024/25-ös szezonban rendelkezésre álló uniós termelést, az uniós mezőgazdasági termelők várhatóan csaknem 4 százalékkal, 6,0 millió hektárra növelték területüket. A tanács szerint a vonzó árszint is meghatározó ehhez. A Németországból érkezett legfrissebb jelentések azt mutatják, hogy az állományok többnyire jó állapotban vannak, a regionálisan heves őszi esőzések és a vetés idején Kelet-Németországban tapasztalható aszály ellenére. A területeknek csak egy kis részét kellett újravetni. A termés kilátásai a legfontosabb exportáló országokban jelenleg még mindig nagyon homályosak. Indiában Rajasthanban, a legfontosabb termőrégióban a vetési és csírázási körülményeket szárazság jellemzi. A művelés alatt álló terület is kisebb, és a becslések szerint 7,2 százalékkal, 3,12 millió hektárra csökken. Kanadában és Ausztráliában a vetés néhány hónap múlva kezdődik. Jelenleg várhatóan mindkét termőrégióban bővülni fog a terület – feltéve, hogy a kereslet stabil marad. Az USA-ban is 8,3 százalékos területnövekedést tartanak lehetségesnek. Az Agrarmarkt Informations-Gesellschaft (mbH) kutatása szerint ennek döntő tényezője az üzemanyag-ágazat növekvő kereslete, amely a bioüzemanyagok közúti és légi közlekedésben való támogatására vonatkozó nemzeti jogszabályok eredménye. Az Egyesült Államok Környezetvédelmi Ügynöksége (EPA) 2024 közepén jóváhagyta a repceolaj nyersanyagként való felhasználását a bioüzemanyag-előállításhoz. Ez a döntés a behozatal volumenének hirtelen növekedéséhez vezetett.
Tehát, míg Oroszországban a repce területe valószínűleg kisebb lesz, az EU-27-ben, Ausztráliában, Kanadában és Indiában, valamint az USA-ban várhatóan növekedni fog a terület.
Az ukrajnai termelők a negyedével kisebb termés okán már nem rohannak az EU-ba szállítani. A szeptemberig beérkező ukrajnai árú Németországban, Franciaországban, Hollandiában és Belgiumban kötött ki. Áraik jelenleg meghaladják az EU és Kanada árait, szóval a vevő is másfelé kacsingat. Ausztrália és Moldova után a kanadai repce is egyre nagyobb mennyiségben érkezik az EU-ba. A fő olajosmagok közül egyedül a repcemag importja fog a 2024/25-ös szezonban emelkedni.
Mindebből számomra nem pillanatnyi megtorpanásnak tűnik a repceár korrekciója. Arra számítok, hogy az elkövetkező hetekben ez a korrekció fogja meghatározni a repcepiacot, ami a jövő év elejét is jellemezheti.
A bejegyzésben foglaltak kizárólag az író személyes véleményét tükrözik és nem tekinthetőek az Erste Bank Hungary Zrt., az Erste Befektetési Zrt. vagy az Erste Alapkezelő Zrt. hivatalos szakmai álláspontjának. A bejegyzés tartalma nem minősül befektetési ajánlatnak, ajánlattételi felhívásnak, befektetési tanácsadásnak vagy adótanácsadásnak.
Címlapkép: Shutterstock Inc.