A Bank of America is felülmúlta a várakozásokat
A múlt héten már több amerikai nagybank közzétette negyedéves jelentését, és ezek többsége a vártnál jobb eredményekről számolt be. A BofA sem okozott csalódást, a vállalat 27,5 milliárd dolláros bevétele felülmúlta a 27 milliárdos konszenzust. Az egy részvényre jutó nyereség 90 cent lett, ami szintén meghaladta az elemzők által várt 82 centet. Ez 11%-os növekedést jelent a tavalyi év azonos időszakához képest.
A nettó kamatbevételek is kedvezően alakultak, a részvénykereskedés pedig különösen jól teljesített a fokozott tőzsdei volatilitás hatására.
A Bank of America vezetősége arról számolt be, hogy az üzleti ügyfelek nem húzták be a kéziféket, a fogyasztók pedig ellenállónak bizonyultak, továbbra is költekeznek és a hitelminőség sem romlott lényegesen.
A bank vezérigazgatója arra figyelmeztetett, hogy a gazdaság változóban van, de a bank egyelőre nem számít arra, hogy recesszió jön idén az Egyesült Államokban.