Nyomott áron is drága
Az inflációval kapcsolatos aggodalmak a tavalyi év végén és 2025 első hónapjaiban kerültek ismét a középpontba, előrántva a 2022–23-as, rendkívül rossz emlékeket. A tavaszi hónapokban bevezetett árrésstop, majd a meglehetősen széles körű kiterjesztése megfogta az árdinamika sebességét. Ennek eredményeként a január-február környékén reálisnak tűnő 5,5-6,0 százalékos sávból a 4,5-5,0 százalékosba helyeződött át az éves árváltozási ütem. Így már csak a képzeletbeli európai dobogó alsó foka környékén billeg a magyar fogyasztói árindex.
Önmagában az, hogy hazánkban magasabb az infláció, mint a fejlettebb valutaövezeti államokban, nem különleges jelenség, inkább természetes: a konvergencia folyamata magával vonja az árak terén bekövetkező alkalmazkodást is. Ezzel párhuzamosan amíg az eurózónában 2 százalék a középtávú cél, addig nálunk ugyanez 3 százalék. Ami már kevésbé organikus, ha a felzárkózás erősen az árakra korlátozódik, nem jelenik meg reálértelemben. Márpedig az elmúlt 3 évben a gazdaság teljesítménye stagnált, ezzel szemben ugyanebben az időszakban az árak növekedési üteme az uniós élbolyba tartozott.
De miért történik ez? Az inflációnak többféle olvasata van, a fenti probléma magyarázatára a legalkalmasabb az, ami az inflációt általános egyensúlytalanságként írja le: a gazdasági szereplők a költségeik megnövekedését nem képesek hatékonyságjavulással kigazdálkodni, ezért nincs mit tenni, árakat kell emelni. Visszafogott ütemben ez egy kezelhető történet, de amikor folyamatosan – olykor kiugróan – a skála rossz oldalán találjuk magunkat, akkor ezzel mélyebben is fontos lenne foglalkozni. A termelékenységgel / versenyképességgel foglalkozó hazai irodalomnak elég széles a tárháza, elég csak az elmúlt évek jegybanki tanulmányaira gondolni, ugyanakkor az adatok szerint az előrelépés minimum megkérdőjelezhető. Ez pedig nemcsak fejlettségi kérdés, hanem inflációs, azaz a költségsokk-leküzdő képességre is alapvetően kiható tényezőegyüttes.
Mondjuk el, hogy az árrésstop – mint szofisztikáltabb hatósági ár – mellett szól, hogy a lakossági várakozásokat képes volt megfékezni, ez jól látszik a havonta megjelenő jegybanki felmérésekből, például a legutóbbi, májusiból.
Ezzel együtt a korábban működő árstopokhoz hasonlóan ez ismételten alapvetően tüneti kezelése az egyensúlytalanságnak, nem pedig a kihívás gyökerét célzó intézkedés. Ameddig ezen a téren mélyebbre nem ás a hazai gazdaságpolitika, addig Sziszifusz módjára fogjuk görgetni magunk előtt ezt a kérdést és reménykedhetünk, hogy a 21-22-ben bekövetkezett külső sokk-koktél nem történik meg újra.
A helyzet tehát nem jó, de nem is tragikus. Kérdés, hogy mi vár ránk ezután? Rövid távon a relatíve stabil árfolyam, a termelői árak dinamikájának jelenlegi tetőzése, valamint a munkapiac lazulása és a bérdinamika lassulása az árak növekedése szempontjából kedvező olvasat. Ezzel együtt a korábbiaknál vélhetően magasabb vámszint, az árrésstopok későbbi kivezetése jelentős, felfelé mutató kockázatot hordoz magában. Pláne azzal párhuzamosan, ha a gazdaság várva várt és tartós felívelése is bekövetkezik. Arról már nem is beszélve, hogy nagyjából 10 hónap múlva választások lesznek.