A francia út

Egymásnak adják a kilincset a francia miniszterelnökök. 2024 eleje óta már négy miniszterelnököt elhasznált Emmanuel Macron, most éppen Sébastien Lecornu távozása vált biztossá. Az ígéretek szerint még a héten kinevezik utódját, ezzel rövidtávon csökkenhet az előrehozott választás kockázata.

A kormányok gyors bukása mögött politikai és gazdasági okok egyaránt állnak. A politikai ok a parlament rendkívül töredezett szerkezete. Több, mint 10 párt van a francia Nemzetgyűlésben, melyek három nagy politikai tömböt alkotnak, így rendkívül nehéz koalíciót kötni.

A gazdasági ok pedig az, hogy az elmúlt évek fiskális expanzióját követően elkerülhetetlenné vált a költségvetési kiigazítás, csúnyábban fogalmazva a megszorítás. Például élénk vita van a nyugdíjkorhatár 62-ről 64 évre való emeléséről. A 2008-2009-es válság óta Franciaország és Németország merőben más utat járt be, amit jól szemléltet a Bloomberg ábrája. Németország tankönyvi módon viselkedett, a válságok idején növelte az állami kiadásokat, növelve az eladósodottság mértékét, de a jó gazdasági időszakokban meghúzta a gyeplőt, így most 62% a GDP-arányos államadósság, míg 2008-ban 65% körül alakult. Ezzel szemben Franciaország a válságok alatt nagymértékben, jó időkben pedig kismértékben, de gyakorlatilag folyamatosan növelte eladósodottságát, így az már 114%-on áll a GDP arányában. Az ország egyedül csak a Covid után tudott némi kiigazítást végrehajtani.

Ha megnézzük a költségvetési hiány alakulását, akkor közelebbről láthatjuk a folyamatot. 2020-óta állandósulni látszik az 5% fölötti költségvetési hiány, és amelyik kormány megpróbálja ezt lefaragni, az rövid időn belül megbukik. Az adósság növelésére épülő politika viszont nem tartható fent örökké.

Forrás: Bloomberg, Erste

Bár Macron hamarosan megnevezi új miniszterelnökét, a probléma ezzel még nincs megoldva, a fiskális kiigazítás szükségszerűsége továbbra is adott, mindössze az erre a hálátlan feladatra vállalkozó szereplők cserélődnek. Ráadásul az sem biztos, hogy egy előrehozott választás megoldást jelentene, hiszen ezzel újraosztanák ugyan a lapokat, de a töredezett politikai felállás valószínűleg továbbra is megmaradna.

Érdemes megnézni Olaszország esetét, egy időben ott is gyorsan cserélődtek a kormányok. A politikai és gazdasági bizonytalanságnak meg is volt az ára, a 10 éves olasz államkötvények felára 150-200 bázispont volt a német állampapírok fölött. Giorgia Meloni azonban megszilárdította hatalmát, javul a gazdasági helyzet, és a kockázati felárak is 80 bázispont alá csökkentek. Ezzel szemben a hajdan jó tanuló Franciaország kockázati felára emelkedik, és átlépte a 80 bázispontot, ezzel a piaci értékítélet alapján már kockázatosabbá vált, mint Olaszország.