Sokba kerül a leállás
Hatodik hete tart az Egyesült Államokban az adósságplafon átlépése miatti kormányzati leállás. A Bloomberg a napokban arról cikkezett, hogy elemzői becslések szerint ez heti szinten 10 és 30 milliárd dollár közötti kiesést jelent a gazdaságnak. Ez alapján könnyen elképzelhető, hogy már 100 milliárdos tételről beszélhetünk, aminek egy részét nem is lehet majd „ledolgozni” a jövőben. Összehasonlításképp, a 2024. évi GDP 29.185 milliárd dollár volt, ha ezt 3%-os növekedéssel korrigáljuk az idei évre, akkor ez a 100 milliárd nagyjából 0,3 százalékpontos kiesést jelent. Ha csak a negyedik negyedévet vesszük figyelembe, akkor elméletileg már jócskán 1 százalékpont felett járnak. De az elszenvedett kár nem csak pénzben fejezhető ki. Gazdasági adatok hiányában a magánszektori elemzésekre kell hagyatkozni (a szerdai ADP adatok alapján kicsit jobb, a csütörtöki Challenger adatok szerint viszont lényegesen rosszabb helyzetben volt októberben a munkaerőpiac), ami hátráltatja a Fed munkáját is, mivel a munkaerőpiac és az infláció tengelyén megosztottak a döntéshozók. Ezen felül a héten Virginia és New Jersey államban is szenátori választást tartottak. A demokraták mindkettőt behúzták (egyet nyerve, egyet megtartva), és a republikánus vereséget Trump részben a leállásnak tudta be, bár a kijelentést érdemes fenntartásokkal kezelni.
Legutóbb az újraindulást részben a légiforgalom-irányításban tapasztalt kimaradások hozták el, és a történet folytatása ezúttal is hasonló lehet. Mától ugyanis csökkentett járatszámban közlekednek a belföldi gépek, ami jövő héten várhatóan minden 10. járat törlésével jár.