EURHUF - 2025/93 - Napi
| Timeframe | Irány | Támaszok | Ellenállások |
| Napos | 378,10 | 387,00 |

Az elmúlt időszakban esés érkezett a piacra, mely a várt célár közelébe jutott, azonban nem érte el azt (380,00 vs. 381,04).
A short indikátor-konfiguráció megkapta a megerősítést, az elsődleges célárától néhány fillérrel ugyan, de elmaradt (a forintkeresztek esetében ilyen távolság már hibahatáron belülinek tekinthető), az új lokális mélypont ugyanakkor megszületett.
Megítélésünk szerint abban a néhány forint szélességű zónában tartózkodik az árfolyam, melyből bármikor kialakulhat egy forintgyengülés, azonban a pontos mélypont meghatározása és a fordulat időpontjának előrejelzését nem tudjuk megtenni. Sőt, jelenleg fordulatra utaló jel sincs a charton, ez egy lehetőség (pozícionáltságtól függően veszély), melynek véleményünk szerint nagy az esélye.
Az északi irányú mozgás vonatkozásában lehetséges, hogy momentumos megindulást látunk majd, ami akár 4-5 forint, vagy még ennél is több napon belüli elmozdulással járhat.
A következő időszakban a 377,80-382,50 közötti sávban mozoghat az árfolyam, melyből északi irányú kitörésre számítunk, azonban ennek időpontját nem tudjuk előre jelezni, az év végi ünnepi készülődés sok esetben a piaci folyamatok belassulásával jár együtt, így akár hosszabb ideig is maradhat a sávban az árfolyam.
Korábbi elemzések relevanciával rendelkező tartalma:
2025/91
A korrekciós csatorna alján a piac (pirossal), olyan szinten tartózkodik az árfolyam, melyre több, mint másfél éve nem volt példa.
Havi idősíkon ellenálláshoz közeledik az árfolyam, azonban itt még akár több forint esés is elképzelhető a megtámaszkodás előtt. A hetes idősíkon a mozgás mért, egyik lehetséges célára 378 környékére mutat, azonban ezen az idősíkon, ilyen időtávon a célártól való eltérés pár forint is lehet, azaz már elértük azt a zónát, mely megállíthatja a forint erősödését. Az indikátor képek alapján azonban egy felfelé mozgás nagy eséllyel korrekciós mozgás lesz csak.
A bejegyzésben foglaltak kizárólag az író személyes véleményét tükrözik és nem tekinthetőek az Erste Bank Hungary Zrt., az Erste Befektetési Zrt. vagy az Erste Alapkezelő Zrt. hivatalos szakmai álláspontjának. A bejegyzés tartalma nem minősül befektetési ajánlatnak, ajánlattételi felhívásnak, befektetési tanácsadásnak vagy adótanácsadásnak. A társaságunk által terjesztett befektetési ajánlások listája a következő helyen érhető el, ugyanitt megtalálható az adott intstrumentumra esetlegesen adott korábbi ajánlások is.
A BRADaz Erste Befektetési Zrt. ügynöke.