EURHUF: ülésről ülésre üzemmód
Kedden kevés mozgás mellett 384-385 között lavírozva várta a hazai kamatdöntést a forint az euróval szemben. A jegybank nem változtatott a kamatszinten, ugyanakkor egy, a korábbinál lazább tónusú kommunikációval kommentálta a szeptemberihez képest kedvezőbb inflációs képet. A jelek szerint ez elgondolkodtathatja a jegybankot a kamatcsökkentéseket illetően, ugyanakkor az is elképzelhető, hogy az MNB egyszerűen teszteli a forintpiac tűrőképességét a masszív kamatelőny ismeretében.
Tegnap a nap végén folytatódott az elmúlt két hétre jellemző gyengülési hullám: ma reggel 386 felett járt az EURHUF kurzusa, ami közel másfél havi mélypont. Holnap a GKI decemberi felmérése lehet fontos, ahol közlik az inflációs várakozásokra vonatkozó eredményeket is.