Erősen kezdte az évet az MTel
Az Erste elemzője május 13-án tette közzé a Magyar Telekom első negyedéves eredményéről szóló értékelését. Az elemzés főbb megállapításai:
Az összbevétel 1,5%-kal, 238,1 milliárd forintra csökkent, ami enyhén elmaradt mind a piaci konszenzustól, mind a Erste előrejelzésétől. A főbb negatív tényezők a csökkenő IT-bevételek, a VidaNet dekonszolidációs hatása, valamint a mobilkészülék-értékesítések visszaesése voltak a harmadik fél részére történő exportértékesítések leépítése miatt.
A gyengébb bevételi sorok ellenére az EBITDA, az EBIT és a nettó eredmény is a vártnál nagyobb mértékben nőtt, mivel a jövedelmezőséget javította a kedvezőbb bevételi mix eltolódása a magasabb marzsú területek felé. Ezek a pozitív változások az erőteljes távközlési szolgáltatási növekedésből, valamint az IT-üzletág javuló marzs hozzájárulásából fakadnak, annak ellenére, hogy az értékesítési volumenek csökkentek.
Az EBITDA 3,8%-kal, 109,2 milliárd forintra emelkedett, meghaladva az Erste 108 milliárd forintos várakozását. Az üzemi eredmény 6,3%-kal növekedett és elérte a 74,3 milliárd forintot, szemben az elemző által várt 71,0 milliárd forinttal. A nettó eredmény 8,9%-kal történelmi csúcsra, 59,0 milliárd forintra emelkedett, míg az Erste 55,6 milliárdra számított.
Július elejétől az MTel inflációkövető díjkorrekciót alkalmaz; a díjemelés mértéke 4,4%, összhangban a hivatalos 2025-ös inflációs rátával.
A menedzsment a 2026-os előrejelzést az alábbiak szerint módosította: Az árbevétel-előrejelzés változatlan maradt (alacsony egyszámjegyű növekedés), míg az EBITDA AL várakozásukat alacsony egyszámjegyű növekedésről közepes egyszámjegyű növekedésre emelték. A korrigált nettó eredményre vonatkozó előrejelzést is megemelték: a korábbi közepes egyszámjegyű növekedés helyett mintegy 10%-os növekedést várnak. A szabad cash flow (FCF) előrejelzés változatlan maradt, legalább 200 milliárd forintra számítanak.
Az Erste az első negyedéves eredményt és a frissített előrejelzést pozitív meglepetésként értékelte, míg az inflációkövető díjkorrekció bejelentése várható volt.
