Nem győzte meg a befektetőket az Alibaba jelentése
A mesterséges intelligencia szektorban is egyre fontosabbá váló kínai e-kereskedelmi vállalat 243,4 milliárd jüan (35,2 milliárd dollár) bevételt ért el az idei első három hónapban. Ez csekély, mindössze 2,9%-os növekedést jelent összevetésben, és minimálisan elmarad az elemzői várakozásoktól.
A vállalat felhőszolgáltatásokat nyújtó egysége erősen teljesített, 38%-os növekedést ért el. Ez azonban csak a teljes bevétel nagyjából hatodát (6,1 milliárd dollár) adja, és a többi egység gyengébb teljesítménye lehúzta az összesített teljesítményt.
A nyereség csalódást okozott, a várt 5,79 helyett csak 0,62 jüan jutott egy részvényre. Az egyszeri tételek nélkül számolva az Alibaba negyedéves nettó nyeresége 99,7%-kal, a kiigazított EBITA pedig 84%-kal csökkent éves összevetésben, amit a vállalat a technológiai üzletágakra, valamint az azonnali kiszállítást nyújtó kiskereskedelmi egységének felfuttatására fordított beruházásokkal indokolt.
A jövőben is az AI lehet az Alibaba növekedésének motorja. A vezetőség közölte, hogy az elkövetkező öt évben több mint 100 milliárd dolláros összesített külső bevételt tűzött ki célul mesterséges intelligencia és felhőszolgáltatási üzletágai számára.