Hatezer vagy hatvanezer?

2026.06.08. 11:24 • Erste Kommentár

Komoly állítást fogalmazott meg az Integritás Hatóság vezetője. Szerinte az elmúlt 16 évben hatvanezer milliárd forint párolgott el a rendszerből. Nem tudjuk, hogy ebből mennyi csapódhatott le végül mégis a magyar gazdaságban „egyéb magánpénz” formájában, de akkor is azt sugallja, hogy a jelenlegi magyar GDP mintegy kétharmadára rúgó összeg valószínűleg 5-10 százalékkal magasabb GDP-t jelenthetne most, ha az uniós szabályrendszer szándékai szerint költődik el. (lásd a korábbi írásunkat is) Szóval jó nagy terhet cipeltünk eddig. Mint egy kilencven kilós ember, aki tíz kilóval nehezebb, mint kellene. Nyilván ha sikerül lefogynia, már az magában nagy eredményeket tud hozni pl. a futás teljesítményben. Na, ilyen a magyar gazdaság is. Pláne, hogy most már az EU-s pénzek is megjönni látszanak.

S itt jön be a türelmes hitelminősítői attitűd. Most már nem csak sejtjük, hanem tudjuk is, hogy mind a három minősítő megkegyelmezett nekünk, legalábbis egyelőre. Viszont valószínű, hogy a házi feladat végrehajtásra kerül, s nem csak kegyelemkenyér lesz a jövőben, hanem belátható időn, pl. egy-két éven belül akár megjöhetnek a felminősítések is. Különben az egészben az lepett meg a legjobban, hogy a hiány tekintetében még optimistábbak is mint a kormány. Hiszen az Moody’s, az S&P és a Fitch rendre 5,2, 6,5 és 6,4 százalékos, vagy azt meghaladó hiányra számít idén a költségvetésben. Ezzel szemben az új kormány részéről korábban 6,8 százalék hangzott el, igaz, nem hivatalos előrejelzésként, hanem átadás-átvételi pletykaként. S az is igaz, hogy azóta sikerült „hazahozni” 16,4 milliárd eurót, s a hozamok is jelentősen csökkentek. Így talán a legkönnyebb dolga a Fitch-nek volt, hiszen a három hitelminősítő közül ők láthatták a legtöbb eredményt. Az idén valamivel 2 százalék alatt, míg jövőre e fölött lehet a magyar GDP növekedés. Azaz elmozdulhatunk az elmúlt négy évben látott holtpontról.

Keresés
Teljes lista
Jelen weboldal használatával hozzájárul a cookie-k használatához.
Cookie szabályzat Elfogadás