Ez elég bizonytalan, s ez az árfolyamon is látszik
A szerbiai NIS olajvállalat körül zajló tárgyalások egy összetett geopolitikai és üzleti helyzetet tükröznek, ahol a tét nem csupán egy vállalat tulajdonosi szerkezete, hanem szélesebb értelemben az USA–Oroszország–EU erőviszonyok alakulása. Ezt tükrözi az is, hogy Alexander Dyukov, a gazprom Neft vezérigazgatója szerint a tárgyalások ugyan folynak, de nagyon nehezek! Teljesen úgy tűnik, hogy Oroszország időt akar nyerni, abban bízva, hogy a szankciós környezet enyhül, így elkerülhető lesz az értékesítés.
Ezzel párhuzamosan a MOL és a szerb kormány már előkészítette a lehetséges tulajdonosváltás struktúráját: Szerbia növelné részesedését, és biztosítanák a stratégiai eszközök – különösen a pancsovai finomító – hosszú távú működését.
Az időfaktor kritikus: az OFAC által adott ideiglenes engedélyek csak rövid távú haladékot biztosítanak, és ezek lejárata folyamatos nyomás alatt tartja az érintett feleket. A határidők ismételt kitolása ugyanakkor azt mutatja, hogy Washington sem sürgeti végletesen a döntést, ami teret adhat a geopolitikai alkuknak. Most éppen július 1. a tárgyalások befejezésére vonatkozó határidő. S borítékolható, hogy ezt sem fogják betartani, és az OFAC is hosszabbítani fog.
A bizonytalanságot növeli, hogy új szereplők is megjelentek: egy szerb befektető 2 milliárd eurós ajánlattal próbál belépni. Kérdéses, hogy mennyire lehet komolyan venni azt az ajánlatot, s milyen garanciákat tud adni a hosszútávú üzemeltetésre. Ugyanis a MOL 10 évet garantált a szerb kormánynak.
Éppen ezért a MOL árfolyama egyelőre gyakorlatilag egy fikarcnyit sem tükrözi a tranzakcióból származó potenciális előnyöket. Ha a tranzakció 1,4 milliárd dollár körüli értéken realizálódna, akkor az jó pár száz forinttal növelhetné a MOL értékét. Persze ebben az esteben is az egyéb részletfeltételek módosíthatnak ezen. Na éppen ezért nem tud az árfolyamba beárazódni semmi, hiszen annyi a bizonytalanság, hogy jelen pillanatban abszolút nem becsülhető a potenciális érték.