Újabb nagy tőzsdére lépés készülődik, ezúttal Ázsiában
A kínai mesterségesintelligencia-fejlesztő DeepSeek megkezdte a tőzsdei bevezetés előkészítését, és akár már idén benyújthatja IPO-kérelmét, ezzel lehetővé tenné a 2027-es tőzsdei bevezetést. A társaság néhány hete egy rekordnak számító 7 milliárd dolláros finanszírozási kört zárt le elérve az 50 milliárd dolláros értékeltséget. A vállalat azonban további másfél milliárd dollár körüli privát tőkét tervez bevonni még az idén legalább 71 milliárd dolláros értékeltségen.
A DeepSeek akkor vált ismertté, amikor tavaly olyan mesterségesintelligencia-modellt mutattak be, amely lényegesen kisebb számítási kapacitás mellett is versenyképes teljesítményt nyújtott. Ez azt sugallta, hogy a kínai vállalatok az amerikai exportkorlátozások ellenére is képesek felvenni a versenyt a Szilícium-völgy vezető fejlesztőivel.
Közben felmerült egy olyan pletyka is, hogy az Sk Hynixhoz hasonlóan a Samsung is fontolgatja az amerikai tőzsdére lépést, amit azonban a cég vezetői egyelőre tagadtak.