Az árpa aratás adatai
Mivel a betakarítás végére értünk, számot vethetünk. A tavalyinál nagyobb területről kisebb termést arattak a gazdák. A hozamokon nyomot hagyott az aszály. Sült árpát arattunk. A kényszerérés korai betakarításhoz, alacsony állományokhoz, kevés szalmához vezetett. Mindebből pedig sajnos veszteségek következnek.



Forrás: KSH + Erste Agrár Előrejelzés
Az őszi árpa elsősorban takarmányozási célokat szolgál. Sertések, baromfik és szarvasmarhák egyaránt fogyasztják. Felvásárlási ára a 27. héten 57 ezer forint volt tonnánként, ami 14 százalékkal elmarad az egy évvel korábbitól. Mit tehet ilyenkor a gazdálkodó? (1) Felpörgeti a talajmegújítási folyamatot. Egészséges talaj nélkül nincs ellenálló növény, még ha ezt is ígéri a genetika. (2) Tájékozódik a piac várható alakulásáról, a csak áremelkedési előrejelzés alapján növeli tovább költségeit tárolással. (3) Összefog gazdatársaival. Egységes fajtát, egységes technológiával állít elő és közösen értékesít. (4) Fejlesztéseivel a hatékonyság növelését, a költségek csökkentését célozza meg.

Forrás: AKI
Az őszi árpa külkereskedelme igen alacsony, hiszen jellemzően állattartási célra termelik. Míg tíz éve még a termés közel háromnegyede került exportra, addig tavaly ez az arány már kevesebb mint 30 százalék volt. Ezt idén az erős forint tovább nehezíti.

Forrás: KSH
Az árkilátások megfogalmazásához nézzünk körül a piacon! Az előző héten megállt az árpaárak csökkenése Ukrajnában. Irigykedjünk: Az ukrajnai esős és hűvös időjárás a múlt héten lassította az árpa érését és betakarítását a közép- és nyugati régiókban, csökkentve a kínálati nyomást, és az exportárak stabilizálásához vezetett. Az európai kukorica és árpa árának emelkedése, valamint az orosz Azov kikötői korlátozások erősebben támogathatták volna az exportárakat, de a Fekete-tengeri kikötők erős bombázása megriasztotta a kereskedőket. Július 13-ig Ukrajnában 1,842 millió tonna árpát arattak 417,7 ezer hektárról (a terület 28%-a), átlagtermelés 4,41 tonna/hektár volt, ami 40 százalékkal magasabb a tavalyinál. (Őket miért nem sújtja annyira a klímaváltozás, mint minket?)
Ugyanakkor Közép- és Nyugat-Ukrajnában az őszi árpa hozama a szokásos 7-9 t/ha-ról 5-6 t/ha-ra csökkent, de a tavaszi árpa jó hozamának fényében a teljes termelés meghaladhatja az USDA előrejelzését, amely 5,5 millió tonna.
Az USDA előrejelzése szerint, a globális árpatermelés a 2026/27-es szezonban az előzőhöz képest 154,5-ről 155,67 millió tonnára fog nőni, de a fő exportőrök termése csökkenni fog: az EU-ban 3,2 millió tonnával, 53,2 millió tonnára, Ausztráliában 2,5 millió tonnával, 14,1 millió tonnára millió tonnára, az Orosz Föderációban 900 ezer tonnával, 18,5 millió tonnára. Ugyanakkor Törökországban az árpatermés 3,7 millió tonnával nő, 8,8 millió tonnára, Iránban pedig 0,5 millió tonnával 3,5 millió tonnára.
Mindezek fényében az aratás kínálati nyomása a nyáron alacsonyan tartja az árakat. Ősszel azonban az állattartók és az exportlehetőségek fényében lehet esély emelkedésre. Jómagam azonban erre nem számítanék. A búza ára nyomás alatt fogja – véleményem szerint – tartani az árpáét.