Mi lesz az agrárpiacokkal, ha Kína önellátó lesz?

Nézzük először a gabonapiacot! Kína a világ gabonatermésének mintegy negyedét fogyasztja el, és több kulcsfontosságú mezőgazdasági termék legnagyobb importőre. Tehát amikor Peking irányt változtat, a globális piacok odafigyelnek. A kínai állam jelentős támogatással, készletezéssel és hatékonyságjavító beruházásokkal igyekszik erősíteni az élelmiszerbiztonságot. A globális piac szempontjából a legfontosabb trend, hogy Kína gabonaimportja az elmúlt évek rekordjai után csökkenő pályára állt, miközben a hazai termelés történelmi csúcsokat közelít vagy ér el. Kína rendkívül nagy stratégiai tartalékokat halmozott fel, ezért a világ készleteiben aránya jóval nagyobb, mint az ország részesedése a termelésből vagy a fogyasztásból. A stratégiai felhalmozás olyan szintű, hogy a kukorica készletek mintegy 70, a búzakészletek 50, a rizskészletek 60 százaléka a kezükben van. Magyarul, kezükben az árbefolyásolás legerősebb eszköze. E készleteket gazdasági befolyásszerzésre is előszeretettel használják. A világ gabonapiacának egyik legfontosabb rejtett tényezője a kínai készletpolitika: a globális készletek jelentős része fizikailag nem érhető el a nemzetközi kereskedelem számára, mert stratégiai tartalékként Kínában marad. Ha így tekintünk a tartósan magas készlet-felhasználás arányokra a világ gabonamérlegeiben, mindjárt másképpen fest a volatilitás kérdése. A központi költségvetés 2025-ben több mint 131 milliárd jüant irányzott elő gabona- és élelmiszerkészletek fenntartására (16,2 milliárd euró).

Az agrárhatalommá válás terve

Ezzel a címmel adták közre Kína 2035-ig szóló agrárstratégiáját. Megjegyzem, emellett a kommunista párt és az államtanács 20 éve minden évben kiad egy éves stratégiai iránymutatást is. E tervek szerint az elkövetkező évek a modernizáció időszakai lesznek, cél pedig a nagyhatalommá válás a globális agráriumban. A három pillér, amire építkeznek:

1. Importfüggés csökkentése;
2. Külföldi agrárbefektetések;
3. Az ellátási lánc megerősítése.

Kína önellátásra törekvése élelmiszerekből kiemelt hangsúlyt kap azóta, hogy a vámháborúk, és katonai konfliktusok gyengítik az ellátási láncokat. Korábban is nyilván törekedtek erre, de a Covid óta felértékelődött az önellátás. Kína a világ népességének 22 százalékát táplálja, de csak a szántóföldek 6–8 százalékával rendelkezik határain belül. A terület bővítése nem lehetséges, sőt, átlagosan egymillió hektár esik ki évente a szennyezettség, vízhiány miatt. Külföldi befolyásának földvásárlásokon keresztül való növelése több évtizedes múltra tekint vissza. Mára mintegy 6,5 millió hektár külföldi terület van a birtokukban és ennek többszöröse befolyásuk alatt (pl. bérlet). A cél a termelt élelmiszer feletti ellenőrzés. Megjegyzem, a globális földvásárlások mintegy negyedével Kína messze a legnagyobb földvásárló. De Kína nem csak földet vásárol:

• kikötőket (pl. Brazília, Peru);
• vasutakat, logisztikai központokat (BRI – „Egy övezet, egy út”);
• feldolgozóipart is.

A cél világos: a termeléstől a szállításon, tároláson keresztül a feldolgozásig teljes kontroll a lánc felett, és nem csak otthon. Politikai és gazdaságpolitikai célok is tetten érhetők agrárstratégiájukban.

Kína élelmiszer‑önellátása jelenleg igen diverzifikált, hullámzó, termékenként nagyon eltérő pályát mutat. Átlagosan mintegy 82 százalékos, és lassan növekvő. 2030-ra 85 százalékosra tervezik emelni. Alapvetően arról van szó, hogy a jövedelmek növekedése miatt a fogyasztás gyorsabban nő, mint a termelés.

• Gabonafélékből volt már 95 százalékos, de most 90 százalék körüli, és a cél ismét a 95 százalék. Termelésük növekedése hatékonysági alapú. Ugyanakkor tudjuk, hogy ennek ellenére stratégiai célokból jelentős import készleteket is felhalmoznak. A hiedelmekkel ellentétben a genetikailag módosított gabonafélék termelése alacsony arányú, de növekvő. GMO-s termény (szója, kukorica) importból, takarmányozási célkora érkezik hozzájuk.
• Importfüggésük szójából a legmagasabb, 80-85 százalék. Ezen csak kis mértékben tudnak változtatni. A módszer leginkább a Brazíliával kötött államközi szerződés, amelynek az USA vámpolitikája komoly lökést adott tavaly.
• Húsfélékből szintén magas az önellátás szintje (átlagosan 95%). Kína a világ legnagyobb sertéshús-termelője, piaca erős állami készlet- és ciklusszabályozás alatt van, az import inkább ciklikus, nem strukturális. Sertéshúsból 97-98, csirke- és kacsahúsból 100 az önellátás szintje, de takarmányból importfüggők.
• A tej és tejtermék - a szója mellett - a másik termékcsoport, amiből jelentős az importfüggésük, viszont itt a leglátványosabb az önellátás növekedése. A világ legnagyobb intenzív tejtermelő telepeit építették fel az elmúlt mintegy 10 évben. (A világ legnagyobb tejtermelő telepe kínai /Modern Dairy/, 135 ezer állatot számlál! A globális top10-ből 5 kínai.) A kétezres évek elején még magas önellátásuk a kereslet gyors növekedése miatt visszaesett, de ma már dinamikusan nő, a mélypontnak számító 63 százalékról (2020 körül) elérte a 75 százalékot, és emelkedik. Ez fontos üzenet a világ tejtermelőinek, hiszen a kínai import az elmúlt évtizedekben a világpiac fő hajtóerejének számított.
• Zöldség-gyümölcsben az önellátás magas, sok kategóriában világelsők.

Nos, gondolkodjunk!

• Kik lehetnek a vesztesei Kína növekvő élelmiszer-önellátásának? Nyilván az exportőrök: USA, Brazília, Argentína, Ukrajna, Ausztrália, Oroszország, EU.
• Milyen árhatások vannak/lehetnek? A kínai kereslet trendszerűen növeli a kínálatot, mérsékli az árakat. Visszafogja az emelkedéseket. Növeli a világpiaci versenyt, ami szintén árcsökkentő tényező.

Üzenetek számunkra

1. Az önellátás növelése élelmezésbiztonsági kérdés nem csak mennyiségi, hanem minőségi oldalon is. Ez utóbbi felértékelődése az előttünk álló évek-évtizedek legfontosabb piaci tendenciája lesz. Egyben számunkra a kitörés lehetőségét rejti.
2. Komplex, ágazatok közötti együttműködésre van szükség ahhoz, hogy az agrárium újra betöltse feladatát. Az agrárstratégia (ha lesz) be kell illeszkedjen a társadalmi, gazdasági stratégiába itthon és az EU-ban. De nem árt átismételni, melyek ezek a feladatok, mert sokan már nem emlékeznek rá:

• Élelmiszertermelés;
• Nyersanyag-termelés;
• A vidék fenntartása;
• A természeti erőforrások kezelése;
• Környezetvédelem;
• Gazdasági értékteremtés;
• Élelmiszerbiztonság, magas minőség.

3. Összességében ismét csak a céltudatosságot, a stratégiai gondolkodást kell kiemelnem. A megannyi kihívás közepette előttünk is ez az egy út van. Újra kell gondolnunk agráriumunk alapjait, szerkezetét, működését, céljait.
4. Kína olyan hazai támogatási programokat hajt végre, amelyek a hozam javítására összpontosítanak az összetétel vagy a minőség javítása helyett. Ez egy figyelemre méltó kitétel. A mennyiségi szemlélet előtérbe helyezése jól érzékelhető például a génmódosított növények, különösen a kukorica és a szójabab termesztésében. Ugyanakkor egyre nagyobb figyelmet szentelnek - a fogyasztó igényekre reagálva – az egészséges életmódot támogató élelmiszerek előállításának.
5. Ha az eltérő léptéktől eltekintünk, komoly üzenete van számunkra annak, hogy strukturált gondolkodással, teljes együttműködéssel mire viheti az agrárium. Meggyőződésem, hogy mezőgazdaságunk jövőképe akkor vált pozitívra, ha felismerjük az adottságaink és a közép-hosszú távú fogyasztói igények közötti egyértelmű összefüggést.