Egy régi történet… (Nvidia és a gazdaság élénkítése)

Az Nvidia megállapodásokat kötött a Wall Street legnagyobb pénzügyi szereplőivel egy 500 milliárd dolláros fejlesztési alap létrehozásáról, ami az Nvidia ügyfeleit fogja segíteni a fejlesztéseik finanszírozásában.

Erre a lépésre különben az után került sor, hogy a finanszírozási költségek az elmúlt hetekben elkezdtek emelkedni. Szóval ez egy jó alternatívát jelenthet a hitelfinanszírozással szemben. Ugyanakkor a teljes konstrukcióról egyelőre nem lehet sokat tudni, így nem teljesen világos, hogyan fékezik meg a kockázati felárak emelkedését. Habár valamiféle Nvidia által kínált, maximum 25 százalékról szóló garancia is szerepel a képletben. 

A piacnak különben nem nagyon tetszett az ötlet, mert az Nvidia árfolyamán toltak 3 százalékot lefelé a befektetők. Nyilván úgy érzik, hogy elfogyott a pénz, s az Nvidiának már mindenféle trükköket kell azért bevetnie azért, hogy vevőket szerezzen a termékeire. Lehet benne valami, de…

Nekem pedig az a történet jutott eszembe, hogy Joe megérkezik a vadnyugat előtti utolsó faluba, ahol pang a gazdaság, teljes a nihil. Senki sem dolgozik, mert senkinek sincs pénze, hogy megfizesse a másik munkáját. Szóval Joe megérkezik, bemegy a kocsmába, s mivel a Vadnyugatra megy, a kocsmárosnak odaad 100 dollárt megőrzésre, amíg visszajön. A kocsmáros berakja a kasszába, s biztosítja Joe-t arról, hogy meglesz a pénze, mikor visszatér. Joe elmegy. A kocsmáros pedig morfondírozik. Düledezik a kocsma kerítése, meg kéne javítani és le is kéne festeni, az biztos növelné a forgalmat. Itt van ez a száz dolcsi, Joe meg valószínű, hogy sose tér vissza. Szóval kiveszi a pénzt a kasszából, felfogad néhány embert, s megcsináltatja a kerítést. Azok pedig boldogan fogyasztanak, költik a pénzt. Egy szó, mint száz, beindul a gazdaág, egyre többen dolgoznak, s mire Joe visszatér, egy virágzó falut talál. Bemegy a kocsmába, s kéri az otthagyott pénzt a kocsmárostól. Az benyúl a kaszába, s kivesz az ott lapuló 100 dollárosok közül egyet és odaadja. Joe elővesz egy szivart, s a pénzel meggyújtja azt. Mire a kocsmáros felkiált „Ember, mit csinál?!”. Mire Joe: „A pénz, amit adtam hamis volt!”

A fenti történetet a fiskális finanszírozás általi gazdasági élénkítésre hozott példaként szokták felhozni. S ilyen értelemben sántít a hasonlat, de abban egyetérthetünk, hogy az ilyen katalizátorok sokat számítanak a gazdaságban, ha a „kémiai reakció” életképes.

Szóval ez az „off balance sheet” finanszírozási forma tovább katalizálhatja az MI robbanást. S ha az MI jó, akkor tovább fog gyorsulni a növekedés. Itt már csak azt kell eldöntenünk, hogy tényleg ennyire jó-e az MI, hogy megéri még tovább nyomni a gázt?

Mindenesetre azt látjuk, hogy Trump tör-zúz, vámokkal, háborúkkal, s a termelékenység növekedés felülírja ezeket a dilettáns (-nak tűnő) lépéseket. A termelékenység növekedést pedig nehéz másra fogni, mint az MI-ra.