Európa: infláció a fókuszban

2026.08.19. 09:27 • Erste Reggeli

Ma 11 órakor publikálják az eurózónás fogyasztói inflációs adatokat. Philip Lane, az Európai Központi Bank vezető közgazdásza szerint az élelmiszerárak alakulása jövőre is az infláció egyik fő hajtóereje maradhat. Mindemelett az olajárakat is érdemes figyelniük, hiszen a Brent nyersolaj hordónkénti ára meghaladta a 90 dollárt, mivel nem sikerült előrelépést elérni az Egyesült Államok és Irán közti konfliktus rendezésében.

Mint fogalmazott, „valóban nagyon bizonytalan a helyzet”, ugyanakkor várakozása szerint az infláció az év hátralévő részében 3% körül alakulhat. Hozzátette, hogy az élelmiszerinfláció jelenleg viszonylag alacsony Európában. „Az elmúlt néhány évben jelentős élelmiszerár-emelkedést láthattunk.” Lane szerint azonban az időjárási jelenségek, például az El Niño, várhatóan ismét felfelé hajtják majd az inflációt, ami főként a 2027-es évben éreztetheti hatását.

Közben ma reggel az Egyesült Királyságban is közzétették az inflációs adatokat, a vártnak megfelelően 2,9%-ra gyorsult az éves infláció üteme az előző havi 2,6% után. A maginfláció a várt 2,5% helyett 2,6%-os lett júliusban. Az infláció gyorsulását elsősorban a háztartási energiaárak növekedése hajtotta 13%-os drágulással, míg a szolgáltatások árai az előző havi 3,6% után csupán 3,4%-kal nőttek.

Keresés
Teljes lista
Jelen weboldal használatával hozzájárul a cookie-k használatához.
Cookie szabályzat Elfogadás