Újra eljöhet a káprázatos hetes ideje
Jim Cramer, a CNBC műsorvezetője szerint ismét eljöhet a Magnificent Seven technológiai részvények ideje, miután az elmúlt időszakban, kimaradtak a tőzsdei emelkedésből és a befektetőknek érdemes lehet ismét vásárolniuk belőlük.
Cramer rámutatott, hogy 2026-ban olyan vállalatok, mint a Dell vagy a Snowflake kiemelkedően teljesítettek, miközben a Magnificent Seven tagjainak többsége lemaradt a piactól. Az S&P 500 index idén 13%-ot emelkedett. Véleménye szerint a csoportból csak az Apple tudta tartani a lépést a piaccal, míg az Amazon, az Alphabet, a Meta, a Microsoft és a Tesla alulteljesítették a szélesebb piacot. Az Nvidia ugyan felülteljesítette az indexet, de Cramer szerint az értékeltsége annyira alacsony, hogy azt is a „lemaradók” közé sorolja.
„Vissza kell térnünk a piac korábbi vezető részvényeihez, az elfeledett Magnificent Sevenhez, mert közülük sok valóban olcsóvá vált” – mondta. „Árazásuk, különösen a P/E mutató alapján, jelentősen leszakadt és ez egyszerűen nem indokolt.”