Új csúcsok, vegyes érzelmek

2026.10.07. 11:21 • Erste Kommentár

Tegnap megvolt az, amit várt a piac. Az S&P500 is új csúcsra emelkedett. Sőt, a tegnapi emelkedés azt hozta, hogy a Nasdaq réssel ment ki új történelmi csúcsra, s az S&P500-ban is egy réssel bekövetkező emelkedést láthattunk. Igaz, az utóbbiba belezavar az a tény, hogy nem lehet réssel való szökésnek nevezni, mert ez a rés az augusztus 13-i csúcs alatt van. Mindenesetre mind a két mozgás erőt sugall. Álljanak itt alább a grafikonok a résekkel.

Az Nasdaq és az S&P500 a tegnapi réssel való emelkedések kiemelésével

Forrás: Bloomberg

Nem rakom ide, de a Magnificent 7 is új csúcsra ment.

Miközben örülünk, az azért mégis aggasztó, hogy a hagyományos iparági részvényeket tömörítő Dow Jones index messze van a történelmi csúcstól. Sőt, az S&P500 esetében tegnap is arról beszéltünk, hogy több részvény van 52 hetes új minimumon, mint csúcson. Ha azt nézzük meg, hogy hogyan alakul a 200 napos mozgóátlag fölött tartózkodó részvények aránya az S&P500 indexben, akkor azt találjuk, hogy ott is siralmas a kép.

Az S&P500 indexben a 200 napos mozgóátlag fölött tartózkodó részvények aránya

Forrás: Investing.com

Ez pedig azért problémás, mert általában „bika” részvénynek a 200 napos mozgóátlag fölöttit tartjuk. Szóval ezen mérőszám alapján jelenleg a részvények 47 százaléka bullish és 53 százaléka bearish állapotban van. Ez pedig inkább medve piacot jelentene.

Mindenesetre a helyzet a tegnapi és a mai ábra szerint is javul. Na meg a Magnificent 7 is jól viselkedik. Szóval aki eddig is meglovagolta a trendet, annak még nagy valószínűséggel nem érdemes leszállnia a lóról.

Keresés
Teljes lista
Jelen weboldal használatával hozzájárul a cookie-k használatához.
Cookie szabályzat Elfogadás