Trump szerint jól haladnak a tárgyalások Iránnal
Az amerikai elnök szerint közel-keleti különmegbízottja, Steve Witkoff egy esetleges megállapodáson dolgozik Iránnal, és „nagyon jól halad”, ugyanakkor jelezte, hogy ő nem tartja kívánatosnak a megállapodás létrejöttét.
„Az iráni megállapodáson dolgozik, és nagyon jól halad. Úgy gondolom, hogy a megállapodás nem igazán az, amit szeretnék, de ők hajlandóak bármit felajánlani nekünk, csak hogy leállítsanak minket” – mondta Trump támogatóinak egy kampányrendezvényen San Antonióban, Texasban.
Trump kijelentette, hogy Irán soha nem fog atomfegyverhez jutni. Azt is elmondta, hogy a háború hamarosan véget ér.
Eközben sajtóértesülések szerint a Fehér Ház felkérte a Pentagont, dolgozzon ki terveket Irán elleni támadásokra az amerikai félidős választások előtt.