Decembertől jöhet a kínai hibridek korlátozása
Az Európai Unió és Kína az elmúlt hetek intenzív tárgyalásai során megállapodásra jutott a kínai hibrid és plug-in hibrid autók európai exportjának korlátozásáról. A négy évre szóló megállapodás értelmében gyakorlatilag megfelezik a kínai hibridek beáramlását. A korábbi becslések szerint 2026-ban mintegy 800 ezer kínai hibrid érkezhetett volna az EU-ba. Az intézkedés már december 1-jétől életbe léphet, az első évben 350 ezer darabos kvótával, amely ezt követően évente 6%-kal emelkedne. A WTO-szabályokkal összhangban a rendszer formálisan nem csak Kínára, hanem valamennyi hibridimport-forrásra vonatkozik, bár a lépés egyértelműen a kínai exportrobbanás kezelését célozza.
A megállapodás részeként Kína vállalta, hogy szélesebb piacra jutást biztosít egyes európai termékek számára, ideiglenesen csökkent vagy eltöröl bizonyos vámokat, amelyek mintegy 4 milliárd eurónyi európai exportot érintenek, továbbá együttműködik a ritkaföldfémekkel, mágnesekkel és más stratégiai alapanyagokkal kapcsolatos exportengedélyezési problémák enyhítésében.