Amerika választott

2026.11.04. 11:14 • Erste Kommentár

Az eredmények alapján nagyobb a demokrata söprés, mint amire számítottunk. A jelenlegi állás szerint a szenátusban már 54 helynél járnak a demokraták, miközben a várakozás 52 volt, s a képviselőházban is közelebb lehetnek a 60 százalékhoz, ha a maradék szavazatok az eddig elért arányban kerülnek leosztásra.

Alapvetően két dolgot lehet megállapítani. A demokraták mind az alsó-, mind a felsőházban többséget szereztek, de a kétharmad a szenátusban biztos nem, a képviselőházban pedig nagy valószínűséggel nem lesz meg. Ezek hatásáról tegnapelőtt írtunk. 

Szóval bizonyos értelemben patthelyzetet láthatunk. A gazdasági keretrendszer valószínűleg kicsit fog változni az elkövetkező két évben. Ez pedig alapvetően jó. A Yahoo Finance összeszedte, hogy 1946-tól számítva, az időközi választások után, republikánus elnök mellett az S&P 500 index gyakorlatilag mindig emelkedett.

Az S&P500 index viselkedése különböző esetekben az időközi választások után

Forrás: Yahoo Finance

Lehet a statisztikákra hagyatkozni, de ha a jelenlegi helyzetet vizsgáljuk, akkor azt láthatjuk, hogy a vállalati össz profittömeg – legalább átmeneti – tetőzés közelében van. Az értékeltségek ugyan csökkentek a néhány héttel ezelőttihez képest, de mivel nagy valószínűséggel egyre közelebb kerülünk a nagy eredménynövekedési időszak végéhez, azért teljesen természetes, hogy az értékeltségek szép fokozatosan leeresztenek. Ez pedig kétféleképpen valósulhat meg: (i) az eredmények további növekedésével, miközben az indexek inkább stagnálnak, vagy (ii) az árfolyamok csökkenésével, illetve ezek kombinációjával. Eddig az első verzió valósult meg.

Index értékeltségek az előremutató PE-k alapján

Forrás: Bloomberg

Szerintem ez jóval nagyobb hatás, mint az időközi választás eredménye. Ugyanakkor fundamentális oldalon ugyan vannak kockázatok, de továbbra is az eredménybővülés dominál. Technikailag viszont a kép már sokkal rosszabb, mint ahogy erről tegnap írtunk. 

Szóval van egy statisztikánk, ami pozitív, vannak fundamentumok, amik még pozitívak, de a kilátások romlók, pláne a demokrata győzelemmel, s van egy technikai képünk, vagy megfontolásunk, ami viszont negatív jelzést ad. Mire hallgassunk? Azt gondolom, hogy a részvényekben szelektívnek érdemes lennünk, míg a piaci indexek szintjén a negatív tényezők vannak túlsúlyban. Ráadásul a jelenlegi felállás szerintem nem kedvez semmiféle költségvetési kiigazításnak az USA-ban. Az pedig nem jó a hozamok szempontjából, amelyek viszont negatívan befolyásolhatják a részvénypiacot is.

Keresés
Teljes lista
Jelen weboldal használatával hozzájárul a cookie-k használatához.
Cookie szabályzat Elfogadás