Még egy strigulát behúzhatunk a második negyedéves amerikai GDP mellé

2017.09.28. 15:24 • Erste Uzsonna

Csökkenéssel kezdhetik a mai kereskedést a vezető amerikai indexek a határidők jelen állása szerint. Az S&P500 és a Dow 0,2%-os, a Nasdaq 0,3%-os visszaesést mutat.

Végül évesített alapon 3,1%-ot növekedett az amerikai gazdaság a második negyedévben a harmadik és egyben végső becslés szerint. Ez 0,1 százalékponttal magasabb, mint az előző augusztus végi becsléskor és azt mutatja, hogy az első negyedéves gyengébb adatból még nem kell messzemenő következtetéseket levonni. A dollár a hírre nem mutatott számottevő reakciót.

Egy milliárd dollárral, 62,9 milliárd dollárra csökkent az Egyesült Államok külkereskedelmi hiánya augusztusban az előzetes adatok szerint. Az elemzők 65,1 milliárd dollárt vártak. Az import 0,3%-os visszaesést mutatott, míg az export 0,2%-kal bővült a megelőző hónaphoz képest.

272 ezren folyamodtak első ízben munkanélküli segélyért az előző hét folyamán az USA-ban, ami megközelítőleg megegyezik az elemzői konszenzussal. A hurrikánok hatása még mindig fellelhető az adatsorban, ugyanis azokat megelőzően 230-250 ezer fő között ingadozott a mutató.

Keresés
Teljes lista
Jelen weboldal használatával hozzájárul a cookie-k használatához.
Cookie szabályzat Elfogadás