Magas marzsok ellenére sem lesz kiemelkedő a MOL negyedéves eredménye
A hazai gyorsjelentési szezon a MOL eredményének publikálásával kezdődik péntek hajnalban. A rendkívül erős finomítói marzsok ellenére azonban nem lesz kiugróan magas a MOL negyedéves eredménye, ugyanis a magas finomítói marzsokat ellensúlyozza a petrolkémia tavalyinál gyengébb teljesítménye. Ezzel együtt is az EBITDA szerkezete nem sokat fog változni, továbbra is a feldolgozás, finomítás és kereskedelem (downstream) lesz a legnagyobb eredménytermelő szegmens.
A kutatás és termelés (upstream) tevékenység 50 milliárdos tiszta CCCS eredményt érhet el, ami visszaesést jelent az előző 2 negyedévhez képest. Ennek oka, hogy forintban számolva 4,4%-kal csökkent a kőolaj ára, ráadásul a MOL napi kitermelése is visszaeshetett a korábbi 110 ezer hordó/nap fölötti szintről.
Az OMV negyedéves jelentésével szemben fontos különbség, hogy bár mindkét társaságnak van részesedése a Pearl Petroleumban, azonban erre egyszeri nyereséget csak az OMV számolt el. A MOL perben áll a Pearl többi tulajdonosával.
Összességében 67 milliárd forint adózott eredményt érhetett el a MOL a harmadik negyedévben, ami lényegében megegyezik a tavalyi eredménnyel. Ez jó, de nem kiemelkedő teljesítménynek számít.