Gőzerővel dolgozik az amerikai törvényhozás az adóreformokon

2017.11.07. 14:38 • Erste Uzsonna

Egységesen stagnálást mutatnak a vezető amerikai határidős indexek piacnyitás előtt.

Tegnap megkezdte az Amerikai Képviselőház Adófelügyeleti Bizottsága a republikánusok által benyújtott részletes adótervezet négy napig tartó megvitatását. A vita során még változhatnak egyes pontok, azonban a testület elnöke azt szeretné elérni, hogy ezt követően ne legyen már esély annak módosítására. Így egy mindent vagy semmit szavazásra kerülhetne majd sor a Kongresszus alsó és felső házában. A republikánusok terve szerint a Kongresszus alsó háza, azaz a Képviselőház már jövő héten megszavazhatja az adóreform tervezetet, míg a felsőház, azaz a Szenátus még a november 23-ai hálaadási ünnep előtt szavazhat. Ez azonban csak az elmélet, ahogy már idén sokszor láthattuk a gyakorlatban bármi előfordulhat.

Visszavett Donald Trump éles retorikájából Észak-Korea kapcsán. A mai napon dél-koreai látogatása során már arról beszélt, hogy Észak-Koreának tárgyalóasztalhoz kéne ülnie az érintett felekkel, miközben korábban még „tűzzel és dühvel” fenyegette az országot.

Keresés
Teljes lista
Jelen weboldal használatával hozzájárul a cookie-k használatához.
Cookie szabályzat Elfogadás