Nem lehet két vállra fektetni a Wall-Martot
Máris ledolgozták a tegnapi esést a vezető amerikai indexek. A piacnyitás első perceiben a Dow és a Nasdaq 0,6%-os, az S&P500 0,5%-os emelkedést mutat.
Minden soron a várt feletti számokkal örvendeztette meg a Wal-Mart részvényeseit. Az amerikai kiskereskedelmi óriás 123 milliárd dolláros árbevételen 1 dolláros egy részvényre jutó profitot ért el, a 121 milliárd dolláros árbevétel- és 0,98 dolláros egy részvényre jutó profitvárakozással szemben. Az USA-ban a legalább egy éve nyitvatartó üzletekben az értékesítések 2,7%-kal növekedtek a várt 1,8%-kal szemben. Ezzel a mutató több mint 8 éves csúcsára ugrott. Az online értékesítések volumene 54%-kal nőtt év/év alapon, ami továbbra is nagyon erős bővülést mutat, noha hozzá kell tenni azt is, hogy az adat már tartalmazza a tavaly felvásárolt Jet.com számait is. A vállalat három egymást követő erős negyedévet követően úgy döntött, hogy megemeli várakozását a jelenleg folyó negyedévre. Az eddigi 4,3-4,4 dolláros egy részvényre jutó várható profitsávot 4,38-4,46 dollárra emelte a cég, míg az elemzők eddig átlagosan ennek a sávnak az alját várták. A hírekre 6%-kal emelkedik a részvény piacnyitást követően.
Dübörgött az ipar az USA-ban októberben. Az ipari termelés 0,9%-kal bővült a hónapban a várt 0,5%-kal és a felfele korrigált előző havi 0,4%-os bővüléssel szemben. A kapacitáskihasználtság 77%-ra emelkedett a várt 76,3%-kal szemben. Az adatok azt mutatják, hogy a hurrikánokat követő helyreállítási munkálatok már pozitívan járulnak hozzá a gazdaság teljesítményéhez.
6 hetes csúcson az első ízben munkanélküli segélyért folyamodók száma a tengerentúlon. A várt 235 ezerrel szemben 249 ezren folyamodtak a segélyért, ami romlást jelent a megelőző heti 239 ezerhez képest.