Újabb akvizíció a félvezető szektorban
Enyhe emelkedést mutatnak a vezető amerikai határidős indexek piacnyitás előtt. Egységesen 0,1%-os emelkedést láthatunk mindhárom vezető index esetében.
Folytatódik a felvásárlási hullám az amerikai félvezető szektorban, noha ezúttal „csupán” egy 6 milliárd dollár értékű tranzakcióra kerülhet sor. Ezúttal a Marvell Technology, a maga 10 milliárd dolláros piaci kapitalizációjával tett ajánlatot kisebb versenytársára, a Caviumra. Ez részvényenként 80 dolláros árfolyamnak felel meg, azonban a vállalat részvényei piacnyitás előtt már 83 dolláron forognak, 10%-os emelkedést mutatva. Erre az lehet a magyarázat, hogy a piac arra számít, hogy esetleg érkezik más vevő is a cégre, aki többet ajánl, vagy pedig ahogy a Broadcom és a Qualcomm esetében láthattuk, nem hajlandó a kínált áron támogatni a felvásárlást a Cavium igazgatótanácsa. Ez pedig szintén magasabb árat eredményezhet a végén. A felvásárlást a Marvell technology 1,75 milliárd dolláros hitelből, a fennmaradó részt pedig készpénzből finanszírozná. A vállalat árfolyama 3,5%-kal emelkedik piacnyitás előtt.