Az OPEC döntés: teljes a siker, de valójában ki nevet a végén?

2017.12.01. 10:58 • Erste Research Blog

A kartell és a vele szövetséges nem-OPEC termelők napi 1,8 millió hordóval csökkentett kvóták mellett fognak termelni jövő év decemberéig a tegnapi megállapodás alapján a korábbi márciusi határidő helyett. Emellett a két, eddig felfüggesztett kvótával működő tag, Nigéria és Líbia is ígéretet tett, hogy a mostani szinten marad a termelésük, vagyis ketten összesen maximum 2,8 millió hordó/nap olajat fognak kitermelni. Ez jelentős pozitív meglepetést okozott. Összességében tehát nem lett igazuk azoknak a pesszimista hangoknak, hogy az OPEC és Oroszország ellentéte vagy a szaúdi-iráni ellentét véget vett a megállapodásnak. Sőt, ha lehet még ilyet állítani, még szigorúbb megállapodás született Bécsben.

Persze, ha megnézzük a kartell történetét, ilyen vég soha sem volt. Inkább az volt a sztori, hogy az OPEC tagok egy adott ponton el kezdék átlépni a kvótáikat és szabadon kezdtek termelni a megállapodás ellenére is. Főleg, ha már megfelelőnek látták az árakat. A tegnapi alku ellenére egyáltalán nem stabil a helyzet. A szőnyeg alatt lévő feszültségek időzített bombaként működnek.

A legfontosabb tényező mindenképpen az USA kőolaj termelésének alakulása lett. A jövő évi USA nyersolaj termelés felfutása a legnehezebben előrejelezhető faktor. Az előrejelzések szerint 500 ezer és 1,7 millió hordó/nap lehet a termelésbővülés átlagban az idei 9,2-9,3 millió hordó/nap szintről. Az optimistábbak, például a Rystad nevő előrejelző cég már december végére 9,9 millió hordó/nap előrejelzéssel számol, ami mintegy 220 ezer hordó/nappal több, mint a múlt heti, 9,68 millió hordó/nap adat. De optimista az EIA is, aki legalább 700 ezer hordó/nap felfutásra számít és egyre inkább hisz a pozitív meglepetésben. A szakma különben nem ennyire optimista. Harold Hamm, a Continental legendás elnöke szerint a pénzügyi piacok alábecsülik a nehézségeket és túlértékelik a szektorban lévő potenciát.

Az OPEC mindenesetre saját sikerének lehet az áldozata, ha az USA nyersolaj termelése 1 millió hordó/nappal vagy ennék gyorsabban nő 2018-ban. Ez ugyanis azt jelenti, hogy a teljes keresletbővülést lefedi az amerikai palaolaj. Tehát az OPEC piacot veszít, az árak nem emelkednek és a kartellnek újabb befagyasztást kell tennie. Ez pedig könnyen elvezethet ahhoz, hogy az OPEC-ben való hít elvesszen és mindenki visszatérjen a szabad piachoz. Ebből csak a fogyasztók járhatnak jól, mivel ez újra 40 dollár alatti olajárat jelentene.

USA olajtermelés alakulása az elmúlt években (ezer hordó/nap)
Forrás: www.etf.com

Chart: USA olajtermelés alakulása az elmúlt két évtizedben (ezer hordó/nap)
Forrás: http://ravarumarknaden.se

Pletser Tamás
EMEA Olaj-, és Gázipar Elemző, Erste Befektetési Zrt.

 

 

Keresés
Teljes lista
Jelen weboldal használatával hozzájárul a cookie-k használatához.
Cookie szabályzat Elfogadás