Vannak még kérdőjelek az adóreform körül

2017.12.15. 15:30 • Erste Uzsonna

Emelkedést vetítenek előre az amerikai határidők, a három főbb index (Dow, Nasdaq, S&P500) egységesen 0,3%-os emelkedést mutat.

A mai napon véglegesítheti a Képviselőház és a Szenátus által létrehozott közös bizottság az amerikai adóreform tervezetet, amit valószínűleg a jövő hét elején már szavazásra bocsáthatnak. Több olyan módosítás látott napvilágot az utóbbi napokban, amik tovább növelnék a költségvetési deficitet, így egyelőre még kérdéses, hogy hosszú távon (10 év) hogyan lesz az adóreform a költségvetésre semleges. Emellett arról is csak találgatások vannak, hogy megvan-e már a republikánusoknak a kellő támogatottság, ugyanis a napokban többen is jelezték, hogy nem feltétlenül értenek egyet a jelenlegi állásponttal.

Havi 0,2%-kal bővült az ipari termelés az USA-ban a várt 0,3%-kal szemben november hónapban, míg a kapacitás kihasználtság 77,1%-os lett, ami gyakorlatilag megegyezett a várakozással. A növekedés az ipari termelésben főként az olaj- és gázipar 3%-os növekedésének köszönhető, miután a hurrikánok okozta leállások többségében feloldódtak.

Folytatódott a korrekció a New York-i feldolgozóipari beszerzési menedzser indexben decemberben. Az index értéke 18 pontra esett vissza az előző havi 19,4 pontról, míg az elemzők 18,7 pontos értéket vártak. Ezzel azonban továbbra is jócskán az utóbbi évek átlaga felett tartózkodik az index.

Keresés
Teljes lista
Jelen weboldal használatával hozzájárul a cookie-k használatához.
Cookie szabályzat Elfogadás