Vége a null hozam korszaknak?

2018.01.31. 14:19 • Erste Ötletgyár Maxi

Bekövetkezett a régóta várt letörés

Az elmúlt fél évben többször is a 160,3 eurós támasz tartotta meg az árfolyamot, azonban az elmúlt napokban letört ez a szint is, ezzel tér nyílt a hosszabb távú csökkenés irányába.

Az árfolyam jelenleg egy csökkenő trendcsatorna alsó élén, ráadásul egy támaszszinten tartózkodik, ezért egy kisebb felpattanásra lehet számítani, így a jelenlegi árfolyamon még nem, csak 159,6 eurós árfolyamon javasoljuk a short pozíciók felvételét.

A kiszállási pontot a letörés alapján 155,1 euróhoz javasoljuk elhelyezni, a kockázatlimitáló stop-loss megbízást pedig 160,5 euróhoz helyezzük el.

Forrás: Bloomberg, Erste

Az elmúlt időszak hozammozgásairól

Az elmúlt 1 hónap alatt jelentősen megugrottak a német hozamok a hozamgörbe egészén, de a leglátványosabb mozgás a 6-10 év közötti szakaszon volt, melyen 30 bázispontot ugrottak a hozamok.

Talán a legérzékletesebben azzal lehet jellemezni az elmúlt időszak eseményeit, hogy míg év elején még a 7 éves kötvények hozama is 0% környékén volt, addig ma már „csak” az 5 éves kötvénynél rövidebbek forognak negatív hozam mellett.

Forrás: Bloomberg, Erste

Ébred a vásárlóerő

Az elmúlt években egyfajta érdekes paradoxon jellemezte a gazdaságot, ugyanis globális jelenség volt, hogy a kedvező gazdasági környezet ellenére nem volt érdemi infláció tapasztalható. Ez részben az alacsony nyersanyagárakkal, részben az alacsony inflációs várakozások önbeteljesítő hatásával magyarázható. Most azonban úgy tűnik, hogy a gazdasági növekedés meghozza hatását és emelkedésnek indultak az inflációs várakozások is.

Az inflációs várakozások egyik legjobb mérési eszköze az 5 év múlvai 5 éves inflációs swapok, melyek szorosan együtt mozognak a 10 éves hozamokkal is, ahogy az a lenti ábrán is látható.

Forrás: Bloomberg, Erste

A ma délelőtt megjelent januári eurózónás inflációs adatok a várakozásoknak megfelelően alakultak. A maginfláció 0,9%-ról 1%-ra emelkedett, miközben az inflációs főmutató 1,3% lett, minimálisan meghaladva az 1,2%-os piaci várakozást, de elmaradva a decemberi 1,4%-tól.

Változik az EKB kommunikációja

Az elmúlt években Mario Draghi folyamatosan a kockázatokat hangsúlyozta és a jegybank támogató szerepére helyezte a hangsúlyt, már-már klasszikusnak számított „we will do whatever it takes” kijelentése.

Ehhez képest az idei első sajtótájékoztatón pozitívan nyilatkozott a gazdasági kilátásokat és az inflációt illetően is. Az inflációs kilátások emelkedéséről és arról beszélt, hogy azok közelítik, de még nem érik el a jegybanki 2%-os inflációs célt.

A piac már eddig is arról spekulált, hogy a januári ülésen az EKB elkezdheti felkészíteni a piacot az eszközvásárlási program megváltoztatására, esetleg annak leállítására, ezek a spekulációk viszont erőteljesen felerősödtek a múlt csütörtöki ülés óta, amit a hozamok emelkedése követett.

Kereskedhető eszközök

A gazdasági növekedés által kiváltott infláció és a kötvényvásárlások leállítása együtt a hozamok tartós emelkedéséhez, mondhatni normalizálódásához vezethet, mely trend hosszú hónapon át meghatározó lehet majd. Erre egyrészt a változó kamatozású kötvényekkel, vagy még direktebben a hosszú német kötvények shortolásával, például az RX1 kötvényindex eladásával lehet spekulálni.

Az RX1 egy német kötvényinstrumentum, ami 8,5-10,5 év közötti lejárattal rendelkező német államkötvényekből áll. A hosszú, jelenleg 8,3 éves átlagos futamidejéből (duration) adódóan a hozamérzékenység meglehetősen magas. (A kötvények átlagos futamideje jellemzően alacsonyabb, mint a lejáratig hátralévő idő az időközben esedékes kamatfizetések miatt.) Az RX1 árfolyamát lejáratából adódóan leginkább a hosszú hozamok mozgatják. A kötvényinstrumentum például Euro Bund certifikát formájában érhető el.

Potenciális részvénypiaci hatások

A részvénypiacok számára eddig minden igen kedvező volt, úgynevezett Goldilock szituáció volt. Hiszen kedvező gazdasági környezet, erőteljes növekedés és alacsony hozamok együttese jellemezte a minket körülvevő világot. Ebből most a hozamkörnyezet változni látszik, ami leginkább az osztalékpapírok, mint például a közműszektor számára hozhat negatív változást.

Keresés
Teljes lista
Jelen weboldal használatával hozzájárul a cookie-k használatához.
Cookie szabályzat Elfogadás