Papírformát hozott az inflációs adat, távozik a külügyminiszter
Enyhe emelkedést mutattak napközben az amerikai határidők, kicsivel piacnyitás előtt 0,3-0,5% közötti pluszokat láthatunk.
A vártnak megfelelően havi 0,2%-kal emelkedtek a fogyasztói árak az USA-ban februárban, a maginflációs index is hasonló mértékű drágulást mutatott. Év/év alapon a fogyasztói árindex 2,2%-os áremelkedésről adott tanúbizonyságot, míg a maginflációs index 1,8%-kal emelkedett. Mindkét adat megegyezett az előzetes konszenzussal, ezzel a januári vártnál nagyobb mértékben megugró inflációt követően megnyugodhatnak a kedélyek a piacokon. Idén több olyan bázishatás (mobilelőfizetések ára, gyógyszerárak) is kifut az adatból, ami tavaly inkább nyomást gyakorolt az inflációra. Emellett az olajár is magasabban van az egy évvel ezelőtti értékekhez képest, ami szintén felfelé húzhatja inkább az indexet. Ezzel úgy tűnik, hogy lassan elérhető közelségbe kerül a Fed 2%-os célja (ők egy másik mutatószámot tekintenek a legmérvadóbbnak), amit ha pár tized százalékponttal túl is lő az árindex, nem kell számottevő monetáris politikai reakcióra számítani az inflációs cél szimmetrikussága miatt.
Nagyjából egy éve még az Exxon Mobile vezérigazgatói székét hagyta ott Rex Tillerson, hogy Donald Trump őt nevezze ki Amerika külügyminiszterévé, a mai napon azonban Trump távozásra szólította fel. Kettejük között az utóbbi hónapokban több nézeteltérés is adódott, ahol Tillerson általában nem rejtette véleményét véka alá. Emiatt már október óta pletykálták, hogy új külügyminiszter érkezhet, ez mostanra érett be. Trump a CIA eddigi igazgatóját, Mike Pompeo-t jelöli Tillerson helyére, akinek a kinevezését a Szenátusnak még jóvá kell hagynia. A CIA eddigi igazgatóhelyettese, Gina Haspel lehetne ezzel a CIA leendő első embere, első nőként betöltve a posztot.