Nyomás alatt a Facebook
A technológiai szektor vezetésével gyengén kezdték az eheti kereskedést a vezető amerikai indexek. A Nasdaq-ban közel 4%-os súllyal szereplő Facebook gyengélkedése miatt nagyjából 1%-kal esik a nagyrészt technológiai cégeket tömörítő index, míg a Dow 0,8%-kal, az S&P500 pedig 0,5%-kal esik.
Ismét nyomás alá kerültek a Facebook részvényei, ezúttal adatbiztonsággal kapcsolatos aggályok miatt. Egy belsős személy beszámolója alapján a Cambridge Analytica nevű cég 2014-ben jogtalanul tett szert 50 millió facebook-felhasználó adataira, ami alapján részletesen feltérképezték ezeket az egyéneket, lehetővé téve, hogy minél inkább személyre szabott hirdetésekkel lehessen őket megcélozni. Az ügy azért is kavart különösen nagy port, mivel a céget Trump kampányának segítésére és a Brexit támogatására is felbérelték, sőt többek szerint kulcsfontosságú szerepet játszottak az események végkimenetelében. A Facebook ugyan 2015 végén tett erőfeszítéseket annak érdekében, hogy töröltesse a jogtalanul eltulajdonított adatokat, ezek nem bizonyultak elég hatékonynak. A Cambridge Analytica egyelőre tagadja a vádakat, így még egy jó ideig elhúzódhat, hogy kiderüljön, hogy mik voltak a pontos részletek. Mindenesetre az ügy egy újabb aggályt vet fel a facebook társadalmunkra gyakorolt hatásával kapcsolatban, ami miatt az utóbbi időben egyre több kritika éri a céget. Amennyiben emiatt a jövőben esetleg különféle korlátozásnak vetnék alá az alkalmazást az akár komolyabb befektetői bizalomvesztést is eredményezhet, erről azonban a jelenlegi információk birtokában még korai beszélni. Az árfolyam a hírekre 4,5%-os mínuszban tartózkodik a kereskedés elején.