Gyorsabban emelhet jövőre a Fed?
Enyhe emelkedést mutatnak az amerikai határidők piacnyitás előtt a tegnapi felpattanást követően. Az S&P500 és a Dow 0,3-0,4%-kal, a Nasdaq 0,6%-kal emelkedik.
Az Atlanta Fed elnöke, Raphael Bostic (idén szavazótag) szerint elképzelhető, hogy az amerikai fiskális stimulus (adóreform + költségvetési plafon megemelése) hatására a Fed-nek az eddig előrejelzettnél kissé gyorsabb ütemben kell majd emelnie az alapkamaton. Bostic szerint főként a 2019-es évet jellemezhetik felfele mutató kockázatot, mind a gazdasági növekedést, mind az inflációt tekintve. Jelenleg azonban még ő sem lát túlfűtöttségre utaló jeleket.
Az USA és Kína közötti feszültségek mellett a csütörtöki amerikai inflációs adatra fókuszálhatnak a héten a piacok, ami egy vártnál magasabb érték esetén hozhatna újabb eladói nyomást a részvényeknél. Emellett a héten az amerikai államkincstár rekordmértékű állampapír-kibocsátásra készül, ez a kötvénypiacon okozhat esetleg kisebb turbulenciát. A fent említett kockázati tényezők miatt elképzelhető, hogy inkább kivárás fogja jellemezni a kereskedést az utóbbi napok nagyobb csapkodását követően.