Nem okoztak meglepetést az amerikai makroadatok

2018.03.29. 15:49 • Erste Uzsonna

Emelkedéssel kezdték a vezető amerikai részvényindexek a kereskedést, 0,5-0,8% körüli pluszokat láthatunk.

A vártnak megfelelően 0,2%-kal emelkedtek a fogyasztói kiadások az USA-ban havi alapon, az adatokból számolt árindex pedig 0,2%-os növekedést mutatott, szintén a várakozásokkal összhangban. Évesített alapon ez 1,8%-os emelkedést jelentett. Az élelmiszer- és energiaáraktól tisztított mutató esetében 1,6%-os emelkedést láthattunk az előző havi 1,5%-kal szemben. Ezzel továbbra is azt láthatjuk, hogy a Fed előrejelzésével összhangban enyhén nő az infláció növekedési üteme a tengerentúlon. Ez volt az oka főként annak, hogy a philadelphiai Fed elnöke, Patrick Harker a márciusi kamatdöntő ülésen már három kamatemelést jelzett előre idénre a decemberi kettővel szemben, nyilatkozta ma a Wall street Journalnak.

A személyi jövedelmek 0,4%-os növekedést mutattak, ami mind az előző havi adattal, mind a várakozással megegyezett.

1973 óta nem látott mélypontra esett az első ízben munkanélküli segélyért folyamodók száma az USA-ban. Ez pontosan 215 ezer főt jelent a várt 230 ezer és az előző heti 227 ezer fővel szemben.

Donald Trump a mai napon Twitteren is közölte a nyilvánossággal, amit tegnap már az Axios hírportál is megszellőztetett. Eszerint az elnöknek kifejezetten szemet szúr az Amazon, mivel alig fizetnek adót, kifejezetten olcsó díjak mellett szállítják csomagjaikat a veszteségesen működő amerikai postával, illetve több kiskereskedelmi egységet is bezárásra késztetnek üzletpolitikájukkal. A tweetre az Amazon részvényei 2%-kal estek piacnyitás előtt, azonban hamar visszaküzdötték magukat. Egyelőre nem tudni mit tehetne Trump a vállalat ellen, különösképpen annak fényében, hogy az Amazon Web Services az amerikai kormány legnagyobb felhőalapú szolgáltatásokat nyújtó partnere.

Keresés
Teljes lista
Jelen weboldal használatával hozzájárul a cookie-k használatához.
Cookie szabályzat Elfogadás