Állja a sarat a Deere
A vártnak megfelelő gazdasági második negyedéves számokat jelentett a John Deere, miután 9,8 milliárd dolláros árbevételen 3,67 dolláros tisztított EPS-t ért el. A teljes évre 2,3 milliárd dolláros nettó profitot vár a cég a korábbi 2,1 milliárd dollárral szemben. A vállalat, az emelkedő acél és alumínium árak, valamint a szállítási költségek növekedése miatt kihívásokkal szembesül, azonban ezt más területeken való költségcsökkentéssel, illetve az árak emelésével igyekszik orvosolni. A részvények 2% feletti emelkedést mutatnak piacnyitást követően.
Egy híres amerikai TV-sorozat, a „60 Minutes” beharangozta, hogy vasárnap a Google-lel kapcsolatban fog egy kritikus részt bemutatni, amelyben a cég monopolhelyzetére hívja fel a figyelmet és a szabályozás mellett érvel. A hírekre a részvény 1%-os eséssel kezdte a kereskedést.
Több kínai lap cáfolta azokat a híreket, miszerint az ország olyan ígéretet tett az USA-nak, hogy 200 milliárd dollárral csökkentik a kereskedelmi többletüket. A lapok szerint abban viszont van már előrehaladás, hogy az USA növeli a technológiai cikkek exportját (pl.: félvezetők) Kínába.