Tovább költekeznek az amerikaiak
Csendesen kezdődhet a mai kereskedés az amerikai piacon, a határidős indexek 0,1% körüli csökkenést mutatnak.
A vártnak megfelelően 0,3%-kal emelkedtek a személyi kiadások az USA-ban áprilisban, míg a személyi kiadások 0,6%-kal ugrottak meg a várt 0,4%-kal, és az előző havi 0,5%-kal szemben. Ez arra enged következtetni, hogy a gyengébb első negyedévet követően a második negyedévben ismét rákapcsolhat az amerikai gazdaság, hiszen a fogyasztói kiadások teszik ki annak 70%-át. A kiadási adatokból számolt árindex (PCE), amit a Fed kiemelten figyel 2%-os növekedést mutatott, míg a maginflációs mutató 1,8%-os növekedést. Mindkét adat a vártnak megfelelő lett, és egyik sem utal a gazdaság túlhevülésére jelenleg.
A mai napon jelentheti be az Egyesült Államok, hogy a holnapi naptól valóban importvámot vet-e a ki a kanadai, mexikói és európai acél-, illetve alumínium-behozatalra, ami kisebb mértekben megmozgathatja piacokat. Elképzelhető, hogy a német piac eddigi mai gyengébb teljesítménye is ennek tudható részben be.