Richter: csökkent a bizonytalanság meg is jöttek a vevők

2018.06.11. 15:47 • Erste Ötletgyár Maxi

Dupla alj után folytatódhat az emelkedés

A Richter az elmúlt hetekben többször is tesztelt az 5.200 forintos támaszt, ezzel egy duplaaljra emlékeztető technikai formáció alakult ki. Ez igen gyakran a korábbi csökkenő trend megfordulását vetíti elő.

A korábbi 6.375 forintos kiszállási szintünkön egyelőre nem javaslunk változtatást. Továbbra is bízunk a Richter erős fundamentumaiban.

Ugyanakkor az elmúlt időszak felpattanását kihasználva korábbi stop-loss szintünket enyhén felemeljük. Az 5.200-as szint alá, 5.190 ponthoz elhelyezett stop-loss megbízásunk konzervatív megközelítést tükröz, hiszen már az 5.500-as támaszszintnek sem illene elesnie.

Forrás: Bloomberg, Erste

Mi a helyzet az Esmyával?

Június legelején az európai gyógyszerügynökség emberi fogyasztásra szánt gyógyszerek bizottsága (EMA, CHMP) megerősítette a PRAC véleményét, s annak megfelelő változtatások alkalmazását javasolja mind a gyógyszerleírásban, mind az orvosoknak. Azaz: (i) az anamnézis során ki kell térni a korábbi májbetegségekre, s ha az pozitív, akkor a gyógyszer nem adható; (ii) alapvetően műtét előtt egy ciklusra (3 hónap) alkalmazható a gyógyszer havi májenzim vizsgálat (vérvétel) mellett; (iii) egy cikluson túl csak akkor adható a gyógyszer, ha a mióma nem operálható. Most az európai bizottságnak (EB) 67 napja van a döntés meghozatalára, amely várhatóan az EMA döntésének jóváhagyása lesz. Így a gyógyszer akár július-augusztus során ismét piacra kerülhet.

Szerintünk a döntés minimálisan érintheti a gyógyszer forgalmát a korábbi értékhez képest, mert számításaink szerint eddig is tipikusan egy kezelési ciklust vettek igénybe az érintett hölgyek esetében. Ráadásul, míg ez a gyógyszer nem volt, az esetek 70-80 százalékában a műtét a méh eltávolításával végződött. Ez pedig azt sugallja, hogy a kieső árbevétel idén nagyobb, míg a jövőben kisebb lehet az eredeti tervekhez képest. Így a 42 milliárd forintos korábbi leírás is túlzott óvatosságnak tűnik számunkra.

A hatóság azt is kikötötte, hogy további vizsgálatokat is kell folytatni a Richternek, ennek költségét néhány millió dollárra tesszük. Vagyis ez sem számottevő.

Összességében úgy véljük, hogy a döntés azt jelenti, hogy az Esmyaban rejlő potenciál az eredetihez képest nem sokat csökkent. Hiszen a Richter tájékoztatása szerint az előzetes májvizsgálat miatt a betegek mindössze 3%-a eshet ki és az esetek több, mint 70%-ban eddig is csak egy kezelést használtak. Ráadásul a maradék 30% esetében is a betegek döntésén múlhat a kezelés folytatása vagy a műtéti beavatkozás.

Már a rubel miatt sem kell aggódni

Az Oroszország elleni szankciók bejelentését követően a rubel heves gyengüléssel reagált. Ami a Richtert is érzékenyen érintette az Oroszországból származó jelentős bevétel miatt. Mostanra azonban a RUBHUF árfolyam visszatért a szankciók előtti szint környékére, így a gyenge rubel miatti eladói nyomás is csökkent mostanra.

Forrás: Bloomberg, Erste

Még mindig nagy az értékeltségi diszkont

Hiába a kedvező hírek és az elmúlt időszakban látott mérsékelt árfolyamemelkedés az értékeltségi diszkont továbbra is jelentős. Sőt igencsak tetemes, hiszen az értékeltségi diszkont/prémium eltérése az 5 éves átlag alatt van egy szórásnyival. Vagyis az értékeltségi diszkont éppen, hogy csak a normális tartományon belül van. Ergo a szektortársakhoz képest is olcsónak számít most a Richter.

Forrás: Bloomberg, Erste

 

 

 

 

Keresés
Teljes lista
Jelen weboldal használatával hozzájárul a cookie-k használatához.
Cookie szabályzat Elfogadás