Nem elég az emelkedő olajár a Halliburton-nek
Negatív hangulatban kezdték az amerikai indexek a hetet, 0,2-0,5% közötti visszaesést láthatunk.
Megfelelt a várakozásoknak az USA vezető olajipari szolgáltatásokat nyújtó cége, a Halliburton. A vállalat 6,2 milliárd dolláros árbevételen 0,58 dolláros tisztított EPS-t ért el. Az egyre növekvő amerikai olajkitermelés alapvetően kedvez a cégnek, azonban az USA leginkább termékeny olajmezőjén (Permian) jelentkező infrastrukturális hiányok aggodalommal töltik el a befektetőket. Ezek részleteiről egyelőre nem közölt információkat a cég negyedéves gyorsjelentésében, így az ezt követő elemzői tájékoztatóra helyeződik nagy hangsúly. Ebben egyelőre a cég annyit mondott, hogy a következő negyedévben még rányomhatja bélyegét a permiani helyzet a cég számaira, és leginkább 2019-re várható érdemi javulás. A hírekre 5%-kal esnek a részvények piacnyitás után.
A mai napon piaczárást követően a Google anyavállalatával, az Alphabettel folytatódik a gyorsjelentési szezon, ahol azt lehet érdemes figyelni, hogy az EU-ban bevezetett általános adatvédelmi rendelet (GDPR) miként hathat a negyedéves számokra.