Szárnyakat kapott a Lufthansa
Az elmúlt napokban szárnyalni kezdett a Lufthansa árfolyama és az emelkedés során nem csak a rövidtávú mozgóátlagokat sikerült áttörnie az árfolyamnak, de az emelkedő trendcsatornából is sikerült kitörnie a részvénynek. Ezzel jelentős tere nyílt a további emelkedésnek.
A lendületes emelkedést kihasználva korábbi stop megbízásunk megemelését javasoljuk, annak érdekében, hogy védjük nyereségünket. A profit stop megbízást a ma reggel hagyott rés alá 22,1 euróhoz javasoljuk felhúzni. Ennek aktiválódása esetén is már bő 5%-os profit realizálására nyílna lehetőségünk.
Javasolt kiszállási pontunkon egyelőre nem változtatunk, azt továbbra is 25,9 eurón tartjuk, ugyanis hiszünk abban, hogy fundamentális alapon továbbra is olcsó a Lufthansa és most már a technikai kép is kedvező.
Forrás: Bloomberg, Erste
A mai nagy emelkedés oka a kedvező negyedéves jelentés. Ugyanis a Lufthansa 982 millió eurós EBIT eredményt ért el, ami némileg felülmúlta a 972 millió eurós várakozást és a tavalyi rendkívül jó eredménytől csak 3,4%-kal maradt el, pedig az emelkedő üzemanyagárak, az időjárás és a légiforgalmi irányítók sztrájkja miatt több európai légitársaság is nehéz negyedévről számolt be. A Lufthansa tartotta az év egészére vonatkozó várakozását, ami enyhe EBIT csökkenés, illetve úgy számolnak, hogy a magasabb üzemanyagár 850 millió eurós költségnövekedést okoz, ami bár 200 millió euróval több, mint a korábbi várakozás, de megfelel az elemzői előrejelzéseknek.