Továbbra is jó alapfolyamatok az amerikai iparban
Felfelé kunkorodnak az amerikai határidők piacnyitás előtt, 0,2-0,3% körüli pluszokat láthatunk.
Noha negatív meglepetést okozott a tartós cikkek júliusi rendelésállománya a tengerentúlon (-1,7% vs -1%-os várakozás), a nem védelmi célú és repülőgép-rendelésektől tisztított adat 1,4%-os emelkedést mutatott a várt 0,5%-kal szemben. Márpedig ez az adat az, ami igazán számít, ugyanis kiszűri a legvolatilisebb komponenseket. Emellett az előző havi adatot is felfelé korrigálták 0,6%-ra a korábbi 0,2%-ról. Ebből az látszik, hogy továbbra is jól teljesít a feldolgozóipar a tengerentúlon a kereskedelmi bizonytalanságok ellenére.
A mai napon magyar idő szerint 4 órától beszél a Fed elnöke, Jerome Powel a Jackson Hole-i konferencián. A piac főként arra lehet kíváncsi, hogy továbbra is kitart-e a Powell a nagyjából negyedévenkénti egy kamatemelés mellett, mint ahogy ezt eddig idén láthattuk.
Eközben nyilatkozott a mai napon a clevelandi Fed elnöke, Loretta Mester, amiből az derült ki, hogy ő is a további kamatemelés híve. Vele szemben James Bullard, a St. Louis-i Fed elnöke nem akarna tovább emelni az alapkamaton, azonban az ő nézete jócskán kilóg a sorból, ha a többi régiós Fed tagot nézzük.