Újabb iparágat végez ki a Google
Nyitást megelőzően enyhe pluszban tartózkodnak az amerikai határidős piacok a nyitást megelőzően.
A Renault, a Nissan és a Mitsubishi Motors is az az Alphabet-hez (a Google anyacége) igazol és Android OS rendszert fognak a jövőben használni, egyúttal a navigációt is a Google fogja majd szolgáltatni. Az Alphabet tekintetében ez nem hoz jelentős változást, ugyanakkor nagyon fájó pont a TomTom-nak, mely eddig szállította ezen autógyártók számára a navigációt, hiszen jelentős ügyfélkört veszítettek ezzel el, így nem csoda, hogy a TomTom árfolyama 23%-ot csökkent a holland tőzsdén.
Az Amazon még idén év végéig 8 hangvezérlésű eszközt mutathat be, köztük mikrohullámú sütőt, erősítőt, mélynyomót és autós kiegészítőt is. Az eszközök egy részét még a hónapban leleplezhetik. Ezek alapján az Amazon egyre inkább megjelenhet a hardware-ek terén is.
A Visa és a Mastercard megállapodott a hatóságokkal egy 6,2 milliárd dolláros bírságról a versenyszabályok megszegése miatt. A bírság összegét céltartalékként a társaságok már korábban megképezték, így újabb pénzügyi teherrel nem jár számukra a mostani megállapodás, így nem is várható, hogy az árfolyam negatívan reagáljon az amúgy igen tetemes összegű bírságra.