Véghajrá a jelentési szezonban
Risk-off hangulat jellemzi a fejlett piacokat a hét kezdetén, az amerikai a határidős indexek 0,2-0,5% közötti mínuszt indukálnak piacnyitás előtt. Ugyan a mai nap nemzeti ünnep az USA-ban - a Veteránok napját ünneplik – a részvénypiacok ennek ellenére nyitva tartanak, csupán a kötvénypiac tart zárva. Az S&P500 esetében a 2.763 dollárnál lévő 200 napos mozgóátlagot lesz érdemes figyelni, ami pénteken még megtartotta az indexet.
A harmadik negyedéves jelentési szezon igencsak a végéhez közeledik a tengerentúlon, ezt az jelzi legfőképp, hogy a kiskereskedelmi láncok vannak a héten terítéken. Közülük csütörtökön a Wal-Mart teszi közzé számait. Ugyanezen a napon azonban az Nvidia is jelent piaczárás után, ami sokkal több izgalmat hozhat, ugyanis kiderül, hogy továbbra is tudja-e szállítani impozáns növekedési számait. Amennyiben igen, enyhülhet a nyomás az árfolyamról, ami már október eleje óta nehezedik rá, mintegy 30%-os esést okozva.
Makrofronton elsőként a szerdai inflációs adatok lehetnek érdekesek, csütörtökön a kiskereskedelmi forgalom, pénteken pedig az ipari termelés októberi alakulásáról kaphatunk pontosabb képet. Utóbbi két adatot már a negyedik negyedéves GDP alakulása miatt érdemes kiemelten figyelni.