Akár a kereskedelmi tárgyalásokat is késleltetheti a Boeing
Jó hangulatban kezdik a mai napot is a vezető amerikai részvényindexek, 0,4-0,5% körüli pluszokat láthatunk piacnyitás után.
A Boeing 737-es Max-okkal kirobbant botrányt követően Kína komolyan mérlegeli azt, hogy lemondja megrendeléseit erre a típusra. Ezzel pedig akadályba ütközhet az USA-val kötendő kereskedelmi egyezség, amely szerint Kína 2024-ig teljes mértékben eliminálná jelenleg több mint 300 milliárd dolláros kereskedelmi mérleg többletét az USA-val szemben. Ez adott esetben akár a kereskedelmi tárgyalások csúszásához is vezethet, amikről a minap röppent fel a hír, hogy akár a korábbi április végi időponttal szemben, akár júniusra is kitolódhat a végső megállapodás aláírása. A piacokat ez mindenestre nem kedvtelenítette el, a befektetők szinte már készpénznek veszik, hogy létrejön az egyezség. Ezzel azonban erről a frontról már nem igazán várhatunk katalizátorokat a jövőben.
Továbbra is jól fogynak a Ford legnépszerűbb SUV modelljei, ugyanis két éven belül másodszorra emeli termelési kvótáit a Ford Expedition és Lincoln Navigator típusokra a cég. Ezúttal az eddig előirányzott gyártási szám 20%-ával emeli a termelést a vállalat.