Devizahatásnak köszönhetően javulhat a Richter eredménye
A Richter május 10-én hajnalban teszi közzé negyedéves eredményét.
Az árbevétel előrejelzésünk szerint 5%-kal, 119,7 milliárd forintra növekedhetett az első negyedévben, elsősorban a forint gyengülésének köszönhetően. Az amerikai bevételek a Vraylar növekedése által hajtva 16,8%-kal 25 millió euróra bővülhettek, míg az EU-ból származó árbevétel 2,6%-kal 167,1 millió euróra nőhetett, nagyrészt az Esmya piaci visszatérésének eredményeként.
A várt royalty növekedésnek, a költségek féken tartásának és az egyszeri tételek hiányának eredőjeként az EBIT eredmény 1,8%-kal javulva 18 milliárd forintot érhetett el.
Míg 2018 első három hónapját pénzügyi veszteséggel zárta a Richter, addig várakozásunk szerint az idei első negyedévet pénzügyi nyereséggel zárhatta, amiben az időszak végén tapasztalt rubel erősödés is szerepet kapott. A pénzügyi nyereségnek köszönhetően a negyedéves adózott eredmény 13,8%-kal meghaladhatta az egy évvel korábbi értéket, így az év első három hónapját 16,5 milliárd forintos profittal zárhatta a Richter.
Az Allergan kedd kora délután tette közzé első negyedéves eredményét. Ebből már látható, hogy a Vraylar árbevétele 143,7 millió dollár volt a negyedévben, ez 70% fölötti növekedés a tavalyi első negyedévhez képest, de enyhe visszaesés a tavalyi negyedik negyedévhez képest. Becslésünk alapján nagyságrendileg 26,5 millió dollár royalty bevételre lehet jogosult a Richter.